Ovisblog lettünk

Hát igen, az utóbbi időszak erről szól az életünkből, gondolom, hogy néhány kedves olvasómnak már a könyökén jön ki ez a téma. Eddig ugye hazafelé sírtunk, most azonban visszanyalt a fagyi, csak ne tudtam volna már ezt előre. Vasárnap Szonja megpendítette, hogy holnap ő inkább nem menne oviba, mert nem szeret oviba járni. Ilyenkor azért örülök, hogy még nincs tisztába teljesen az idő fogalmával, hogy mostantól három évig ott fog "dolgozni". Azért hétfőn csak elkészültünk, elindultunk. Jöttem az ilyenkor szokásos farmával, hogy mindenki oviba jár, okos-ügyes-nagylány, befircent a képbe a kegyes hazugság, miszerint anya is dolgozik, meg mama is, meg Kira sem lesz otthon. Kínomban már beígértem fűt-fát-bogarat, semmi. Az öltözőben kőkemény hiszti, rugdosva, fába szorul módjára ordítva. Én izzadtam, mint a kömlei halott, gyerek nem hagyta abba. Óvónéni lefejtette rólam a kezét és bevitte. Én lerogytam a kispadra és mindkét értelemben kispadra ültetve éreztem magam. Kb.2 percig hallottam még bentről a tomboldát majd csend és énekszó. Egész nap nagyon aranyos és közreműködő volt oviban, csivitelve jött haza. Estig jegeltem az ovitémát, majd amikor összebújtunk beszélgettünk, mi a baja, nem szereti, leginkább azt nem, hogy elveszik tőle a játékokat és hiába kéri vissza, nem adják, még el is pityeredett. Ma reggel a szokásos módon húzta az időt, az óvodáig el-elpityerdett, az óvodakaputól üvöltve hisztizett, most ő rémisztgeti a többieket,óvónő szerint a hiszti nekem szól. "Könyörtelenül" és a lehető leggyorsabban beraktam a csoportba.
Próbáltam empatikus lenni, hogy mi minden kavarog a kis lelkében és a gondolataiban, kedves barátnőm szavai nagyon sokat jelentettek. Valóban ketrecharc ez, vívja az elszakadást, a hierarchiát, én meg nézem a ketrecen kívülről és szivem minden szeretetével drukkolok neki. Tudom, hogy még nem érti, itthon ő a főnök, az erős akarat élő megtestesitője, Oviban pedig folyamatosan képlékeny és változik minden és vannak erősebbek és lehet legyőzi a sok lúd a kisdisznómat. Jó lenne látni mit csinál, mert keveset mesél, szó esett némi hangyás játékról és egy Kristóf nevű kisfiúról. Na, nem kérdésre válaszolva, csakis magától. Tudom, hogy nehéz neki, mégis olyan jó lenne tudni, hogy meddig tart még ez...most még eléggé csöbörből-vödörbe érzésem van...mindennek a tetejében minden pillanatban ölbekapnám és futnék vele haza...nehéz próba...mindkettőnknek...