2010. március 25., csütörtök

Problémamegoldás egy fogas kérdésben


Tegnap megkért egy idős, hogy kérjek már időpontot a fogorvoshoz, mert töri az ínyét a műfogsora. Ma jött, megáll és közölte, mégsem kell az időpont, mert megtalálta a fogsorát a retikülben. Ami eddig a szájában volt, az a szobatársáé, azért törte. Kérdeztem, honnan tudja, hogy a szobatársáé, mert kivette a szájából, belepróbálták a szobatársnak és neki jó. Egyébként meg panaszt szeretne tenni, egyrészt mert eltűnt a fogsorragasztója, biztositottam, hogy nem dolgozó volt, még mindnyájan a saját fogunkat használjuk, másrészt, mert azért került a mosakodószivacsa 160 ft-ba, mert én túl divatosat hoztam neki. Kéééssz, negyed óra fetrengős, könnyfakasztó röhögés...ahogy egy másik idős beteg mondá' az idős korban 2 szórakoztató dolog van, az egyik, hogy szerencsére nem emlékszünk semmire, a másik pedig, hogy minden nap máshol fáj.

Nincsenek megjegyzések: