2010. március 10., szerda

Sirámolás




Hát bakker, ez a munkahely, egy akkora csalódás nekem, hogy hihetetlen. Oké, hogy kiesett 3év, de komolyan mondom, ha nem tudnám, hogy hamarosan újra itthon lehetek, szerintem sírva járnék be dolgozni. Persze tudom, hogy most a hormonjaim is a csúcson járnak, de akkor is több a soknál, amit egyesek meg nem engednek maguknak. Mint valami Maslow elmélet, fiziológiás létszükséglet lett a munkahely, mint olyan, ezért többen gyomorforgató dolgokat képesek véghezvinni. Hétfőn ennek lettem szenvedő alanya, ugyanis egyik toleráns, empatikus, mindenek fölött ápolónőnek NEM való kolléganőm, úgy leszedte rólam a keresztvizet, egy kérdését, miszerint elfelejtette-e kinyitni az egyik bejáratot, hogy majdnem a fal adta nekem a másikat. Biza eltört a mécses, és hallottam amikor a többi kollegina szerette volna csitítani, de csak olaj volt a tűzre, egyre arrogánsabb , ordítóbb és bunkóbb lett. Sikeresen összeveszett még 2-3 emberrel, majd sértett pulykaként járkált fel s alá. Pár óra múlva pedig odajött, hogy nem haragszik rám, rám????!!! Na banyek, erre varrjak gombot, engem üvöltöttek le, én kértem elnézést ha megbántottam volna, bár nem értettem mivel és nagy kegyesen megbocsájt, miután lehord mindennek. Na most vagy tényleg nem egy rendezvényen voltunk, vagy nagyon elmentek neki otthonról, vagy én maradtam le nagyon a morállal, vagy szimplán egy fapina (bocsi). A lényeg nem is ez, adott helyzetben valószínűleg egy ilyen reakcióra jól odamondtam volna neki a magamét, hogy térjen már észhez. Gondolatilag azért lehet, hogy téptem a haját:) Ezen felül azonban rájöttem, hogy semmi értelme még csak szócsatába sem keveredni, fejlődök na és ez azért jól esett, őt pedig sajnálom, hogy ennyire sekélyessé és idegbeteggé vált. Azért a tüske az ott van, ott is marad, mert azt hiszem, soha senki nem beszélt még így velem, főleg nem ok nélkül és ezt az adott szituációban nem csak én láttam így. Tanulság az nincs, csupán annyi, elég volt nekem ennyi, hogy kiszabadultam itthonról, nincs is jobb dolog, mint itthon lenni a kölkökkel, még ha olyan huncutak is, hogy kihagyják ippen a mai alvást és szalad a ház.

2 megjegyzés:

WildShyccu írta...

Hát, amilyen a világ, tényleg jobb egy huncut gyerek, vagy kettő...mint a mogorva emberek munkahelyen, hivatalban... Néha tényleg kicsapják a biztosítékot, sajna...

gneke írta...

Én csak a harmadik gyermekes várandósságom alatt dolgoztam, de ott 20hetes terhesen (mármint én) valaki úgy összeveszett velem, hogy sírva fakadtam. Nekem is rossz emlék, hiába ott nyugtatgattak a többiek, hogy ne azt figyeljem, hogy mit mondtak, hanem hogy ki mondta. Mindegy is már, de akkor és ott nagyon rosszul esett.
Ez a nemalvós dolog újabb divat kezd lenni kétéveskorúaknál?