2010. június 13., vasárnap

TEST VÉR

Testvér, testvérem:
Ez a legszebb szó a világon.
Harmat a réten,
Illat a virágon,
Barackvirágszín sejtelem a tájon,
Hogy fakad még rügy minden száraz ágon.
/Reményik Sándor/

Végre alszanak, mindketten, azt hiszem ez a déli altatás tiszta szívás. Először is megjelent a védőnő, lemázsálnia kicsit, pontosan 4kg, hát nem éhezik az tuti. Kicsit elaltattam majd mentem a nagyhoz, akinek pisilni/kakálni/enni/inni kellett felváltva, naná, hogy felóbégatta a kicsit. Igy lefeküdtünk 3-an, Kirát szoptattam, közben Szonja buckóját simogattam. Éppen elaludt Kira, mire Szoni jól belerúgott, bőgés, dühömben rácsaptam Szonira, ő is bőgött, és sűrű bocsánatkérések közepette én is bőgtem. Szoknunk kell még ezt a hármast. Persze, hogy igényel a nagy is, csak elég nehéz nyugton altatni, ha közben a húga visít a kiságyban. Mindegy kissé mérgezett egér szaladgálással és 20x leizzadással, de alszanak. Snitt.
Ma egyébként is arról szerettem volna írni, milyen testvérek is ők. Az elmúlt 3 hétben Szoni azért éreztette, hogy ő a góré, picibaba pedig csendesen tűri ezt. Gondolom, hogy nem lesz ilyen idilli az állapot, ha mondjuk majd a nyáladzó kisebbik ded, 4kézláb rástartol a nővére játékaira, uram bocsá' csokikészletére. Egyenlőre próbálom azt hinni, hogy ez feltétlen szerelem örökérvényű lesz. Testvérkérdésben egyébként nem vagyok túl kompetens. A bátyám 10 évvel idősebb nálam, így gyakorlatilag kolonc voltam a nyakán. Kicsiként azért, emrt engem kellet pesztrálni, nagyobbacskaként meg mindig az ő társaságával akartam lógni. A mai napig megvan köztünk ez a távolság. Bundi dettó, neki 11 évvel idősebb a nővére, naná, hogy a mai napig anyáskodik fölötte, jó sokat veszekednek.
Minden bizadalmam abban van a csajokat illetően, hogy az a cirka 25hónap valóban eltűnik és nem egymást fogják napi rendszerességgel tépni. A test és vér mellett, egymás barátai, cinkosai és bizalmasai lesznek. Közös erővel fognak majd átrágni engem, mint ama bizonyost a palánkon. Soha nem startolnak rá ugyanarra a fiúra, ellenben kibeszélik a szerelmi ügyeiket. Talán a vén anyjukat is bevonják hébe-hóba a pizsamás, kakaózós beszélgetésekbe, összekucorodva az ágyon. Tudom, hogy nem kicsit habcsókos a kép, de legyen ez önbeteljesítő jóslatként funkcionáló képzelgés nálam. :) Megpróbálom soha nem hasonlitgatni őket, mindketten egyéniségek és annyira mások. Mégis mindenki azt mondja, Kira teljesen olyan, mint Szonja, a képeken és élőben is. Nem tudom, egymás mellé raktam a két képet róluk és nekem annyira mások és nem csak abban, hogy Szoni sárga, mint állat a képen:) Persze az is lehet, hogy csak én látom anyai szemüveggel másként őket, mert tudom, hogy mások is. Valamiben mégis egyformák, egyformán vannak szeretve egyformán a húsom, a vérem mindkettő. Nem kaphattam volna szebb és jobb ajándékot a sorstól, mint őket és remélem azt mondják majd 20 év múlva ők is...

Nincsenek megjegyzések: