2011. február 1., kedd

Pancsoló kislány(ok)


Habtestű Kira amint bevizsgálja a tengeri csillagot


Szonja a macielkobzás utáni világfájdalomban

Még mielőtt bárki rámküldené a gyámügyet, hogy öntisztulásba hajszolom a lányokat, bizonyítékokat halmozok ide a nagyérdeműnek, hogy már pediglen ez egyáltalán nem így van. És igen, én is fürdöm, bár éppen most hangoztatták a reteklubon, hogy túlfürdős népség vagyunk, ezzel rontjuk a bőrünk phját. Evvan. Akkor most már tudom miért olyan a bőröm, mint egy kezdő rinocérosznak. Nade, akkor ugorgyunk, ma este beharangoztam a lányoknak, akik igazi kis bébifókák (nem kevés bébihájjal), hogy együtt fognak fürdeni nélkülem. Ennek örömére Szonja már 5-kor elkezdett vetkőzni, hogy akkor mostmárisazonnal menjünk, csak azzal a kegyes hazugsággal tudtam visszatartani, hogy előrevitettem neki a hajmosás lehetőségét. Rögtön rángatta magára vissza a szabadidőnacit. Fél hétkor azonban már Kira is a kád szélét rágta, hogy menjünk már. Több dolgot is elrontottam, egyrészt túl sok lett a hab, amit a kisebbikünk lelkesen elkezdett lefetyelni, nagyobbikunk meg nem akarta átadni a kezében lévő macit, amiből effektíve 3 ugyanolyan van, lévén családostól lettek beszerezve és hármasikrekkel hajtottak medvaanyuék a nagycsaládos kedvezményre. Ebből kisebb vizibox alakult ki, folyt a tusfürdő minden felé, leginkább a padlózatra. Maciékat ősznépileg szárazföldre telepítettem, egy kis nyugalom érdekében. Akkor meg Szonja kezdett el nyavukkolni, hogy a szemébe megy a hab, Kira erősen lábtempózott Szonja fejére rúgva vizet, mindenáron a kád alján akart búvárkodni. A dzsemborinak ott vetettem véget, amikor a kiskisasszonyok beterítették magukat mindennel, ami elérhető volt és már nem látszott, hogy játékhegyben vagy vízbe fürdenek-e. +Először Kirát mentettem ki, aki nem volt túl boldog, hogy pár hosszal előbb kiemeltem, amint azt szerette volna. Bezzeg a nővére, aki mihelyt kivettem a kicsit máris azonnal ki akart jönni. Miközben Kirát öltöztettem, aki bőszen tiltakozott bárminemű textília ellen, ő ügyesen megtörölközött a vízben! kb. 6db törölközőben. Miután pizsamát, teát, anyatejet, vigantol, kaptak, mindkettő álomba szenderült. kiszedtem 89576 állatot a kádból vízieket és nem vízieket egyaránt, minden törölközőt, fogkefét, vizet leenged, habtalanít, kádat kimos ésatöbbi. A fürdésünk kerek 72 percig tartott, summa-summárom, holnaptól zuhanyzás van, csak és kizárólag a jó ph érték elérése miatt!De tényleg:)

4 megjegyzés:

Zsó írta...

És amíg Szonját törölted, addig Kira mit csinált? Erre a sztorira is kíváncsi lennék ;)

Lili írta...

Érdeklődve figyelt és pizsiben nyalogatta a kukát a konyhában, szóval semmi extra :)

Névtelen írta...

Nanemmáá!! Ezért fogytam 2 kilót a postán, mikor dobozra vadásztam, kunyeráltam, körbe-körbe ragasztóztam, mindeközben Gergő szabadlábon bélyegeket nyalogatott, csekket töltött ki, levelet adott fel, aláírt és pecsételt, MINDENKI megismert minket, nem mellesleg most 1 hónapig másik postára fogunk járni... ;))
B.

Lili írta...

Mindezt elmondtam Garami Kirának, mélységesen szégyelli magát és ígéri, hogy ma megpróbál tovább ejtőzni a vízben :)