Édes Kis Hat Éves!

Drága Kincsem!

Tudom-tudom már hatéves nagylány vagy erre sokszor emlékeztetsz, amikor kiszalad a számon, hogy kislányom, de hidd el nekem még nagyanyóként is a kislányom maradsz, ahogy neked is mindig a leendő unokáim. Gyönyörű hat év áll mögöttünk, Tőled tanultam meg mindent, már akkor amikor még csak nagyon-nagyon vágytam rád. Sokszor mondták nekem, hogy gyermeket vállalni nagy felelősség, én soha egy pillanatra nem rettentem meg ettől. Nem mondom, hogy olykor nem nehéz veled, mert az. Dacos és erős vagy, ebben is olyan, mint én. A másik oldalon pedig ott van az a kis visszahúzódó lány, aki belém kapaszkodik, akit terelgetni kell. Okos vagy és cserfes, mások előtt pedig szégyellős és komoly. Tudod, a sok sok év alatt amikor arra vágytam, hogy megszülethess volt sok-sok nehéz pillanat, amikor a legnehezebb volt, mindig egyik kedvenc költőm versét vettem elő, sokat segített, megmutatom hát Neked:

Reményik Sándor
Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Hihetetlen, hogy ennyire elszaladt velünk 6 év, mérhetetlenül büszke vagyok rád, ősztől iskolás leszel, csont nélkül vetted az akadályokat, sportiskolás lehetsz. Nem volt könnyű döntés, de hiszem, hogy jó helyed lesz ott, megtanulsz küzdeni a célodért, megtanulod, hogy együtt egy csapatban mindenre képesek lesztek. Tudom, hogy most még félsz, mert minden új lesz és idegen és nehezen nyílsz meg, de azt is tudom, hogy ki fog neked nyílni a világ. Most még csak próbálgatod a szárnyaid, a korlátaid és olykor az én határaim, de nem kell hozzá sok idő és szárnyalni fogsz. Tudnod kell, hogy mindig ott leszek neked, védőhálóként, várként, ahová bármikor hazatalálhatsz. Sokat kell még csiszolódnunk és azt is tudom, hogy nem védhetlek meg mindentől és mindenkitől, tapasztalatokat kell szerezned, de mindig melletted leszek, úgy az örömben, mint a bánatban. Szeretlek nézni a húgoddal azt hiszem ő a legszebb ajándék amit tőlünk kaphattál, tyúkanyóként tereled, vagányságával mégis sokszor ő tűnik a nagyobbnak. Ígérem igyekszem veled sokkal türelmesebb lenni, mindig figyelni rád és ott lenni veled, önállóságra nevelni, miközben fogom a kezed. Próbálok feléd nem nagy követelményeket és elvárásokat támasztani, egyet szeretnék, hogy boldog légy, hogy mindig azt érezd jó helyen vagy szeretnek, hogy 50 év múlva is azt hallhassam tőled, amit ma este: "Úgy szeretlek, mint maci a mézet édesanyám!"