Úton útfélen

 

Az a helyzet, hogy én eddig nem nagyon csipantottam a rendőröket. (Remélem nem sok rendőr olvas), Ennek jórészt a sztereotípia az oka a fakabátokról az tuti. Aztán most megismerhettem egy egészen más oldalukat. Szoniék bábversenyre mentek, amit a megyei rendőrség rendezett meg. Mi más lehetett volna a téma, mint a közlekedés. Én valahogy a retró mesére asszociáltam, amiben az okos kutya okítja, a kissé bugyuta rózsaszín macskát, jelzem gyerekként a kedvencem volt, de itt azért nem ez volt a felállás. A gyerekeknek az óvónénik írtak mesét, az ő meséjükben a 3 kicsi medvebocsot vittek a maciszülők óvodába. Talán még emlékeztek rá, amikor közölte a csemetém, hogy ő bizony jelzőlámpa lesz, lett is, igazi villogó, a két bal kezemmel 2 napot dolgoztam vele, de megérte, még annak ellenére is, hogy a színpadon derült ki, hogy a zöld lámpa megsérült útközben és nem világit, még szerencse, hogy a piros volt a legfontosabb. Hihetetlen édesek voltak mindannyian, a sulisok is. Egészen emberivé tette a dolgot, hogy az egyenruhások bőszen szeletelték nekik a pizzát, öntötték a gyümölcslét, legalább annyira drukkoltak nekik, mint mi a szülők. Szimpatikus volt, hogy komolyan vették a feladatukat és a 20. mesénél is éppen annyira lelkesek voltak, mint a legelsőnél. Az eredményhirdetés után felrakták a képeket a rendőrség lapjára és külön gratuláltak a gyerekeknek. (Nem beszélve a gáláns ajándékokról.) Mi szülők is mellszélességgel szerveztünk le mindent, kicsit közelebb kerülve egymáshoz is. Igazán szép nap volt. 
A kis Bóbiták rendkívül optimisták voltak a reggeli indulásnál, polcot ürítettek csoportszobájukban a serlegnek, amit nyerni fognak. Nagyon drukkoltunk nekik, hogy ne érje őket csalódás, de a példa mutatja, hogy a gyermeki hit mindig elnyeri jutalmát...