Tudom-tudom, már régen tartottam itt beszámolót nektek, de roppant mód elfoglalt voltam az utóbbi időben, volt ebben minden, tanulás, móka kacagás. Mióta a lányok megszülettek, mi gyakorlatilag kettesben Bundival sehol sem voltunk, leginkább szórakozni nem, ha mondjuk a nagy bevásárlást nem nevezzük annak a gazdaságos bótban. Ezen oknál fogva kicsit feszengtünk amikor kettecskén beléptünk a bálterembe. (Ha lúd legyen kövér alapon). Olyan 10 percig még agyaltunk azon, hogy elmegyünk a csajokért, mert volt pár gyerek, de elhessegettük a gondolatot. Elvégre a csajoknak is nagy buli volt ez, az első házon kívül töltött éccaka, pizsibuliban. Igazán jól éreztük magunkat, virradatra értünk haza, hát mit mondjak a másnap kicsit érdekes volt, régen voltam már ilyen fáradt, öregszünk na :) Aztán össze kellett szednem magát és 2 teljes napot rááldoztam a KRESZ vizsgára való készüléssel, érdekes mert nem volt bennem vizsgadrukk egészen addig amig oda nem ültettek a gép elé, akkor kezem-lában remegett. Ennek ellenére jelentem 4 hibaponttal átmentem, hetünknek sikerült, mint a gonoszoknak :) Azt már nem elemzem, hogy a 4 hibapontot olyan piti kis dolgokkal szereztem, amit még álmomban is tudtam, de a vizsgadrukk számlájára írom, amúgy is kit érdekel? :) Kedden lesz nekem a kis napsugaram 4 éves, ennek örömére tegnap őt ünnepeltük egész nap, jó idő volt jó buli, én meg csak nézem ezt a kis minitornádót és csodálom, az értelmét, a szeretetét és mindazt a boldog létet, amit ő ad nekünk...most a buliképek, a 4 évesről bővebben majd kedden :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése