2015. június 25., csütörtök

Utolsó nap a suliban




Na jó ez azért mint tudjuk, nem azt jelenti, hogy Garami kisasszony lediplomázott, de egy lépéssel közelebb került hozzá. Sportiskola révén, mi másról is szólhatott volna az utolsó tanítási nap, mint egy sport és egészségnapról. Az egészségnap a mi esetünkben igencsak vicces tényezőként szerepelt, amolyan frivol humorként, ugyanis is Szoni az utolsó hetet itthon töltötte, mert sikerült olyan jó kis bacit összeszednie, hogy konkrétan végigüvöltött egy éjszakát, ami létező dolog csak lehet valakinek vizeleten kívül a pisijében az neki volt. Másnap erre még én is rá tudtam dobni egy lapáttal, ugyanis  nettó 35 fokban hidegrázásom volt és be akart szakadni a mellkasom és a hátam. Doktor néni kikerülhetetlen volt, mert én jócskán túlléptem a kánikulai hőmérsékletet a 39 fokos lázammal. A diagnózisról csak annyit, hogy hallgatja a mellkasom a sztetoszkóppal asszongya Neked szívzörejed van. Mikor bambán  és döbbenten visszakérdeztem, hogy tényleg van nekem olyanom, akkor kapott a fejéhez, hogy bakker ez a tüdőd. Szóval két hét parkolópályára lettem rakva, ebből cirka 3 napot fel sem bírtam kelni. Szerencsémre kb 5 éve nem szedtem antibiotikumot, így szerencsére az meglepően gyorsan kinyírta Tüdő Gyula parazitámat. Eme laza előjáték után, kb annyira örültem a szülős sportnapnak, mint mókus az erdőtűznek, de Szonja éppen annyira volt lelkes, amennyire apjuknak dolgozni kellett. Szonja javuló állapotára rámutatott az, hogy kánikulában 3x30 percet végigzumbázott, nekem már ennek végignézéséhez majdnem oxigénsátor kellett. a program egyébként rendkívül színes volt, kreatív foglalkozások, egészséges ételek készítése, közös csapatjátékok, újraélesztés gyakorlása szakemberrel -ehhez mondjuk kinézetre jó alany lettem volna. természetesen a kötélhúzást az alsó tagozat, majd a lányok nyerték, erre mondjuk simán ráraktam volna a nem létező tippmixem. Amíg Szoninak a Zumba, nekem a gyógytorna jött be a legjobban, igen valóban bejött a nagy szivacsokon való fetrengés, elvégre a teketória is egyfajta csapatjáték nem, de. Délután kettőre már annyi kalóriát égettünk el, hogy csak kocsival tudtunk hazajönni, na jó azért nem,,,ránkszakadt az ég és hazafuvaroztak minket. Egyébként pedig sok-sok maradandó élménnyel tértünk haza, szuper szervezés volt. Nálam plusz bónuszként interjú a tévének leégett vállal és orral.

Nincsenek megjegyzések: