2015. június 22., hétfő

Violácska Királykisasszony

Sikeresen zárta az évet középsős minilányunk is. Minden kislány álma, hogy egyszer ő is királylány lehessen. Kicsi lányunknak ezt sikeresen sikerült abszolválnia az évzáróval egybekötött ovis ballagáson, rendkívül okos és kreatív óvó nénije, irt egy mesét, ami három királykisasszonyról szól, akit elaltat három gonosz manó. Természetesen ők sem alhattak életük végéig, mint Csipkerózsika, színre lépett három deli szegénylegény, akik a négy évszak tündéreitől kapott gyümölcsökből csodabalzsamot kevertettek anyjukkal és felébresztették a 3 leányzót. Akik rögvest hozzá is mehettek az általuk választott szegénylegényhez, a lagzira meg megkapták az egyharmad királyságot. Így ment Violácska Kira Jocó szegénylegényhez, irulva pirulva, humorizálva őt választotta. Volt nagy mosolygás a nézősereg részéről. Meg a meglepetés, hiszen a kis buksik a hosszú próbaidő alatt nem árulták el itthon a nagy titokból egy mondatot sem.
A mosolygás után meg jött a sírás a csoport fele elballagott. Bár az én kicsi lányom még koránt sem ballagós, olyan megható ballagási műsort adtak elő, hogy még én is elpityeredtem magam. Ahogy elköszöntek a kicsiktől nagy ölelésekkel, ahogy a kicsik a ballagó tarisznyát a nagyok nyakába akasztották, maradandó pillanat volt. 
Lezárta hét puszedli ezt az ovis évet is, azóta nagyokat alszik, játszik én meg próbálom feldolgozni, hogy szeptembertől nagycsoportos, egyenlőre felfoghatatlan.





Nincsenek megjegyzések: