Létezik?!

Létezik az, hogy valaki belép egy ajtón, vagy leszáll egy buszról, és amikor meglátjuk, amikor először találkozik pillantásunk az övével, azonnal tudjuk, ő az? Létezik az, hogy egyetlen pillanat során olyan mértékű és mélységű érzelmek halmozódnak fel bennünk, mint amire egész addigi életünk során nem volt példa? Behunyom a szemem, visszagondolok erre a pillanatra, és emlékezem. Arra, ami ekkor történt. Mi hatalmasodott el rajtam? Mi okozta az érzést, ami egyetlen pillanat alatt beleköltözött elmémbe, s végérvényesen felkavarta addig józannak vélt működését? Talán az ösztön. Talán a viszonzás csodálatos érzékelése. Mert pontosan úgy nézett rám, akkor, először, mint ahogyan szerettem volna, hogy rám nézzen. Ahogyan csak az néz a másikra, aki pontosan azt éli át, amit akkor, azokban a pillanatokban én is átéltem.

Esős hétvége boldogsághormonnal :)

Az az igazság, hogy engem már az sem keserít el, hogy napok óta váltott intenzitással esik. Nekem egyenlőre teljes nihil az, hogy  végre nem kell rohannom sehová. A hétköznapjaink úgy telnek, hogy gyakorlatilag azon se csodálkoznék ha valahol saját magammal futnék össze. A két csajom természetesen továbbra is hozza a mágnes két pólusát. Szonjának nem győzöm aláírni a sok csillagot, dicséretet, piros pontot, ügyes, okos, önálló nagylány. Két alkalommal már kiharcolta, hogy egyedül jöhessen haza suliból. (Naná, hogy tisztes távolból követtem, de nagyon ügyesen megoldott mindent és roppant körültekintő volt. Nem, nem vett észre.) Továbbra is szeret suliba járni, szereti a sportot, esténként pedig 8-kor eldől, mint egy krumpliszsák. Ma délelőtt már önként megcsinálta a háziját. Jó hatással van rám a megfontoltsága és a nyugalma.

Kismókus is hősiesen ballag minden hajnalhasadtával óvodába, továbbra is öntörvényű, vicces kis gézengúz. Volt egy 25 perces etap a héten, amikor nem cseréltem volna az óvodai személyzettel, ugyanis bebújt a teakonyha ajtaja mögé és 25 perc után ugrott ki vigyorogva a folyosóra, hogy "itt vagyok". Tegnap pedig alvásidőben döntött úgy, hogy ő nem álmos és ha nem álmos annak egyenes következménye az, hogy meg sem próbált elaludni. Összehajtogatta a paplant, párnát becsapta a hóna alá és őrjáratozott az alvó dedek körül. Felkészültem lelkileg a hétfői szülőire, csibészke ilyen, és bár néha egy pillanatra eladnám egy kosár rothadt almáért, de ezt szeretem benne. Azt hiszem ő az aki mindenből kihozza a legjobbat, aki mindennek és mindenkor tud örülni. Az esőt (is) imádja, táncol, énekel, pocsolyázik. Mondjuk azért kicsit morci voltam amikor tegnap ernyő kapucni le és beállt zuhanyozni a csatorna alá. Jó hatással vannak rám a fékezhetetlen energiái.

 

Én,  bár néha este ruhástól elalvó és karikás szemmel hajnalban kelő vagyok, de még is mérhetetlenül boldog. Kezdem azt érezni, hogy ott, úgy és azokkal vagyok akikkel leélhetem életem hátralévő jó pár évét. Nehezen indult be a verkli szeptemberben, de igyekszem kicsit lejjebb adni a maximalizmusból ami mindig is jellemzett. Már nem probléma ha nincs élére vasalva minden, ha nincs 2 naponta porszívózva. A fontos, hogy a lányom büszke rám, mert ő volt az egyetlen az osztályban, akinek mindent bevitt az anyukája vagy tökmaggal jut arra időnk, hogy oviba menet gesztenyét gyűjtsünk. Úgy érzem a munkában is megtaláltam a helyem, az egyensúlyt, szeretnek a kollégáim, együtt tudunk dolgozni és szépen folyik minden a maga rendjén. Azt érzem, hogy most jó, szeretek, szeretnek, biztonság és nyugalom van,  tervezek, élek...tartson örökké....

 

Lélekzengés van most...egyszer mesélek majd...

Három...

biza pontosan három napot töltött a kishölgy iskolában. Ugyanis tegnap este olyan szinten evett össze mindent csöppet sem következetes nagyanyja felügyeletében, hogy reggel igazi hányós bulit tartott már a kelő nappal. Becsületére legyen mondva, hogy miután húgát felszállítmányoztam az óvoda objektumba és hazaértem minden áron suliba akart menni. El is indultunk az 5 perces úton  cirka 15 lépésenként mantráztam, hogy nem kell hányni, nem kell wc-re menni...nem kellett. Az iskolába érve azért szóltam a tanító néninek, hogy  ha gond lenne hívjon, de erre nem került sor, ugyanis nettó 3 percen belül már rohantunk ismét az illemhelyre. Ezután hazajöttünk és Szonja egész úton közölte, hogy ez mekkora szívás, hogy neki már majd mennyi mindent be kell pótolnia :). Hazaérve aludt egy nagyot, azóta kutya baja sincs. Azért előadtam neki egy rövid monológot arról, hogy miért is nem túl jó ötlet a savanyú uborkát fagyival enni. Azért bosszantott a dolog igazán, mert ez már a sokadik eset volt és egyszerűen nem lehet már semmilyen érvekkel meggyőzni, hogy ne zabáljon össze mindenfélét.

Az előző napok egyébként kísérletezéssel zajlottak, hogy oldjuk meg a reggeli ovi-suli-meló kombót. Volt olyan, hogy egyenként hordtam őket ide-oda, vagy mindhárman útnak indultunk. Egy azonban minden esetben biztos volt, sajna nem sikerült egy alkalommal sem időben beérni a munkahelyemre. Szonja egyébként imádja az iskolát, leginkább tegnap óta, amikor is lement az első tornaóra és megkapta első csillagát matematikából. Ezt teljesen természetesen közölte és nem értette miért örömködök rajta percekig. Be kell valljam, nem bánom, hogy holnap péntek...jövő hétre toppon leszek logisztikailag szerintem...vagy nem :) Egyenlőre örülünk, hogy késő nyárban kutattuk ma is a gesztenyét.

Nagy nap...

Az éjszaka olyan volt, mint a lelkem, hatalmas vihar dúlt odakint és bennem idebent. Torokszorongató érzés vegyítve büszkeséggel, hogy ez a szeptember elseje nekem sokkal, de sokkal fontosabb most mint bármelyik. Eszembe jutott az a sok-sok anyuka is akinek tegnap este hasonló gondolatok forogtak  a fejében. Reggel csendes esőre ébredtünk, én nagyon korán és ismét elméláztam azon, hogy ez az első reggel, hogy a nagylányomnak tízórait készítek a suliba. Aztán eljött az idő ébresztenem kellett őket, Kirát elsőként, nagyon nem szeretem őket költeni, olyan édesen alszanak. Felmentünk az oviba Kirussal, ő volt az első, megnyitotta az óvodai évet :). Elszorult a torkom nála is, még így középső csoportban is. Benne nem csalódtam, hozta a formáját, szeretett  Gyöngyi óvónénink délután a kérdésemre miszerint "Hogy viselkedett a Kisördög?" diplomatikus választ adott: "A te szavaiddal élve, ördögien". Szerencsére nem fejtette ki bővebben mi is volt a napi program a kishölgynek, de azért sokat sejtet az, hogy az egész nyáron nem alvó búgócsigám délután 1.5 órát aludt önként és dalolva. Hazaérve ünneplőbe öltöztettem a nagylányt és a szívünket, és elindultunk, én nagyon-nagyon izgultam, Szonja egyáltalán nem. Néztem ahogy sétál előttem és azon gondolkodtam merre vezet ugyan az a képzeletbeli út, amin most jelképesen elindult. 

A suliba érve már zsongott mindenki ovis barátnőjét választotta padtársául és nem felejtette el megjegyezni, hogy van ám sok helyes kisfiú is az osztályban. Az általam nem szeretett Demjén Rózsi De nehéz az iskolatáskájára vonultak be az iskola aulájába és fogadalmat tettek az iskola zászlaja előtt, majd a nyolcadikosok a nyakukba akasztották az  összetartozást jelképező iskolasálat. (Igen bőgtem...) Elbúcsúztunk, majd alig vártam, hogy érte mehessek. Egy szóban összefoglalta milyen az iskola: "Unalmas." Naná, ma főleg adminisztrációból állt a napjuk. Aztán elvágtatott megölelni a tanítónénit közölve Erika nénivel, hogy : "Holnap találkozunk." Mostanában az ujja köré teker a kitalált varázsmondatával, miszerint "Légyszi anyucika" ennek örömére talpig ünneplőben és iskolatáskával elmentünk az esőben fagyizni. Elfáradtak, én is, ma gyakorlatilag csak róttam a kilométereket: otthon-ovi-otthon-suli-bolt-otthon-suli-otthon-ovi-zöldséges-otthon-meló-otthon. Logisztikailag még nem vagyok a toppon és most érzem igazán, hogy nagyon-nagyon jó lenne már az a jogosítvány. Ha továbbra is ennyit gyaloglom tavaszra versenyszerűen űzhetem. Túl vagyunk az első napon...tele élményekkel...várakozással...jó lesz ez...

Elsős leszek
Akár hiszed, akár nem,
Nagyon jó az én kedvem.
Tudod minek örülök?
Iskolába kerülök.

Jeges vödrös...

Akármerre is nézek a facebookon más sem látok csak műanyag vödröket és tálakat, ahogy emberek öntik a fejükre a jeges vizet. Bosszantott eleinte, mert maga a gesztus egyáltalán nem erről szól, hogy jót röhögünk rajta, ahogy áznak a hülyék. Akkor most én itt öntenék morbidul, de annál inkább teljesen őszintén tiszta vizet a pohárba. Ice Bucket Challenge? A jegesvödrösöknek maximum a tüdőgyulladásról szól. Azt már biztosan nem tudják annyian, mint ahányan nyakon öntik magukat, hogy az ALS egy nagyon súlyos, a tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan betegség. Az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség. A beteg végül teljesen elveszíti mozgásképességét, majd a légzőizmok sem működnek. Évente ma kicsiny országunkban 500 új beteget diagnosztizálnak. Igen, jól gondolod ismerek ilyen beteget magam is. A gesztus tehát a betegségre való felhívás és adományozás!!! Sok-sok értelmetlen dolog kering a neten, nekem személy szerint hidegrázásom van ezektől. Ma mégis kaptam több helyről egyet, ami szívemnek kedves. Gondoltam elindítom itt a blogon is...Szabó Balázs néhány éve mini kulturális forradalmat hirdetett a facebook-on. Ennek keretein belül most arra hívta fel irodalomkedvelő ismerőseit, hogy 48 órán belül osszák meg kedvenc magyar versüket és kérjék meg 10 további ismerősüket, hogy tegyék ugyanezt."Szóval kedves bloggerek hozzunk mi is egy kis kultúrát a világhálóra. Nem sorolok fel neveket, aki úgy érzi szeretne ebben részt venni szívesen olvasok majd nála verseket, ha mégis jeges vödröznétek tegyétek azt is, de az eredeti céljával ha kérhetem ezt tőletek. 

Itt pedig az én kedvencem ami jelen lelkiállapotomban aktuálisabb, mint valaha. 

Pilinszky János : Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
 lehunyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.

Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanul és jelzés nélkül.

Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem.

 

Az ALS az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség. A beteg végül teljesen elveszíti mozgásképességét, majd a légzőizmai sem működnek. A betegség 1939-ben került az érdeklődés középpontjába, amikor végleg kettétörte a New York Yankees baseballcsapata híres tagjának, Lou Gehringnek a karrierjét. - See more at: http://korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2014/08/26/als-ice-bucket-challenge-teged-mar-nyakon-ontottek#sthash.0GWgUp40.dpuf

Az ALS az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség. A beteg végül teljesen elveszíti mozgásképességét, majd a légzőizmai sem működnek. A betegség 1939-ben került az érdeklődés középpontjába, amikor végleg kettétörte a New York Yankees baseballcsapata híres tagjának, Lou Gehringnek a karrierjét. - See more at: http://korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2014/08/26/als-ice-bucket-challenge-teged-mar-nyakon-ontottek#sthash.0GWgUp40.dpuf

Az ALS az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség. A beteg végül teljesen elveszíti mozgásképességét, majd a légzőizmai sem működnek. A betegség 1939-ben került az érdeklődés középpontjába, amikor végleg kettétörte a New York Yankees baseballcsapata híres tagjának, Lou Gehringnek a karrierjét. - See more at: http://korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2014/08/26/als-ice-bucket-challenge-teged-mar-nyakon-ontottek#sthash.0GWgUp40.dpuf

Az ALS az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség. A beteg végül teljesen elveszíti mozgásképességét, majd a légzőizmai sem működnek. A betegség 1939-ben került az érdeklődés középpontjába, amikor végleg kettétörte a New York Yankees baseballcsapata híres tagjának, Lou Gehringnek a karrierjét. - See more at: http://korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2014/08/26/als-ice-bucket-challenge-teged-mar-nyakon-ontottek#sthash.0GWgUp40.dpuf

Az ALS az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség. A beteg végül teljesen elveszíti mozgásképességét, majd a légzőizmai sem működnek. A betegség 1939-ben került az érdeklődés középpontjába, amikor végleg kettétörte a New York Yankees baseballcsapata híres tagjának, Lou Gehringnek a karrierjét. - See more at: http://korkep.sk/cikkek/mindennapjaink/2014/08/26/als-ice-bucket-challenge-teged-mar-nyakon-ontottek#sthash.0GWgUp40.dpuf

Mérföldkő...

Hétfőn újabb időszámítás kezdődik az életünkben, természetesen Szonjának lesz ez a legnagyobb váltás. Hazudnék ha azt mondanám nem féltem, mert persze, hogy féltem, de a féltés ellenére mérhetetlen bizalom van bennem felé, hiszem és tudom, hogy minden rendben lesz. Kicsit nyugodtabb vagyok mióta túlestünk az első szülői értekezleten a múlt héten. Igazán kedves tanító néniket kaptak, kompenzálnak egy fiatal energikus és egy nagymama. Ahogy ott ültem a padban ők pedig beszéltek és elhangzott a szó, hogy mi nem csak írni, olvasni, számolni szeretnék megtanítani ezt a 23 kisgyermeket, hanem nevelni, példát mutatni és megtartani azt a sokszínűségüket amivel ide érkeznek. Mázsás súlyként zuhant le rólam a kő, hogy jó döntést hoztam. Rengeteg érzelmet éltem meg abban a 2 órában, látva az osztálytermüket, a várakozást a pedagógusokban, összenézve a többi szülővel, miközben sokunknak az első gyermeke indul iskolába. Néztem a padokat, a székeket, Kisvakondot a falon és odaképzeltem a lányom. Bepárásodott a szemem bevallom...újabb mérföldköve annak a kis csomagnak akik mintha tegnap tartottam volna először az ölelésemben. Hétfő reggel évnyitó, ahol felavatják őket a nyolcadikosok, megkapják az iskola sálját/nyakkendőjét. Elültetik az osztály fáját, amit 8 éven keresztül ők fognak együtt nevelgetni. Ma nagy izgalomban együtt készítettünk össze mindent, füzetek, ceruzák, táskák. Annyira jó volt nézni a csillogást a szemében, tisztán, boldogan és tele várakozással. Szonja az 1. b-ben...:)