2010. május 15., szombat

Blaha Lujza nevenapja



Váljanak valóra legszebb álmaid,
Hozza az élet mosoly-órák százait,
Könnyed csak a boldogságtól legyen,
Könnyű harmatként lépj völgyön és hegyen,
Ahol Rád szívekből a Nap ragyog,
Kívánok neked boldog névnapot!


Garami művésznő, ragadványnevén Blaha Lujza 3. nevenapját köszönthetjük ma. A nagyszülei most mentek el e kiskorúnak, ennek örömére nagy kegyesen hajlandó volt egy kis sziesztát beiktatni igencsak szúfolt programjába. Arra, hogy este mikor lesz ebből alvás megpróbálok nem gondolni. Állandóan pörög a gömbölyűtalpú és kezdem azt hinni, hogy nem csak a pocakom miatt nem bírom már követni, lassan szemmel sem, nemhogy a virgácsaimmal. Igazi kis színésznővé
éredt az utóbbi időben, hihetetlen módon mórikálja magát. Tegnap például itt volt a fotós csaj, hogy készítsen képeket a pocakomról, ühüm...kb 250 fénykép készült, és szerintem bőven 200 felett van, amin a kisasszony szerepel, valamilyen élethelyzetben. Ezenkívül bevizsgálta a fotóapparátust, a fotóstáskát,többször átöltözött, táncolt, pörgött, fésülködött, ésatöbbi. Az én lelkemmel persze senki nem foglalkozott, amikor a csajszi elővett egy szabócentit és a 1.5-es rusnyaság ippencsak, hogy beérte a hasam, nem kis sokkot okozva nekem. A képeket még nem láttam, de erős a gyanúm, hogy ismét egy Szonja kollekcióval bővül majd a fotóalbumunk és valahol így is van ez jól. Azt már meg sem kisérlem, hogy a kis kémcsőből eredendőt rövid pórázra fogjam, mindenhol ismerik és szertik, igy esik meg hogy a zöldségesnél az epresládából csemegézik, a boltban bubit fújat, a gyógyszertárban kencéket kever, a kocsmában pedig ül a pult tetején és csokit majszol. Olyan nagylány már, ahogy közli, hogy Sziisztook és intézi az ügyeit. Nemrég még ő szuszogott összekucorodva, a kiságyban, amit már közösen raktunk össze a kishúgának. Tegnap azért adott egy kis ijedelemre is okot a hölgyemény, a bandázós lányoknál voltunk szalonnasütésen, eljátszottak jól, labdáztak, hintáztak, krétáztak, olykor oda-odaszaladtak csipegetni. Szoni pedig felcsippentett egy erőspaprikát, méregerőset...nagyon megijedt, hiszen nem érzett még ilyet, és hiába köpte ki, kb úgy nézet ki, mint egy veszett kutya, taknya-nyála folyt, közben még a kezét is lefogtam amíg bevittem megmosdatni, mert már csak az hiányzott volna, hogy a szemébe is nyúljon, jobb hijján az arcom harapdálta, szóval nekem is jól égett a bőr a képemen és nagyon ideges is voltam, persze le kellett tolnom Bundit is, mert ő hagyta ott azt a nyamvadt egy karika paprikát. Aztán a méregtelenítés jött alul is, nem beszélve a kádban jövő erőspaprikás fosás utáni kánkánról, miközben kántálta,hogy csiiippp, fáj a nyunyum. Azt hiszem én sokkal nagyobb hisztit csaptam volna egy ilyen akció után, szóval büszke lehetek rá, egy kis hős volt a mi Lujzánk...Egyre inkább kislány már és nem az akinek én szeretném látni, kicsi baba...önálló gondolatokkal, sőt a legújabb, hogy (szerinte) van egy angyalkája, aki vele alszik és meg szokta csípni(?), jham és természetesen az ő szobájában lakik..:) Jó nézni, ahogy előjöttek a szerepjátékai, hihetetlen logikát és összefüggéseket alkalmazva...még most született és lassan azon veszem észre, hogy valami állat (pasi) viszi majd el tőlem az égszeműm...(meg néha piros, mert a fotózás az nem megy)




5 megjegyzés:

julcsi írta...

Sok-sok Boldog Névnapot kívánok kicsi Szonjának!!!
Lili nagyon izgulok értetek,már ali várom én is Kirát!!
Öleléssel:Julcsi

Kované írta...

Nagyon sok boldog névnapot kívánunk kicsi Szonja!

Névtelen írta...

Bocsásd meg nekem de nagyon jót röhögtem... :))
Szóval megtanulta mi az, hogy ERŐS... :))
Csak NYUGALOM, kedves Lili... nem a pasi lesz a következő, hanem az első cigi, az első vodka... tartsunk sorrendet... :)))

Puszmák nektek... művésznőt külön :)
eliana

Barbara írta...

Sok Boldog Névnapot kicsi Szonja, Isten éltessen sokáig!! :))
Lili, a csomag megjött, köszi!
Ha bármi action van, azonnal kérjük a híreket, sokat gondolok Rátok, hajrá Kíra!! (Rövid, vagy hosszú i??)

Névtelen írta...

Sicc:Boldogságos Névnapot a "gyerekünknek"-Neked nagy ölelés...hozzád férek?:D:D