Hegyvidék...

Igen -igen oldalnézetből, ma már 40. hétbe léptünk, azóta nevelgetem. Háát nem lehet rám panasz. Azt hiszem, most vagyok a terhességi dark verzióba, ma még a therápiás süti se jött össze, olyan csokitós lett, ronda, de finom. Jham képhez hozzátéve, az a hangyapöcsnyi valami az az én focistakapus kezem, dede, csak a viszonyítás végett. Szóval ez nem valami kis Kékes-tető, ez biza kőkeményen minimum a hófödte Himalája, tele is a hócipőm vele. Meg a sztárocskákkal is, akiknek minden várandósság olyan rózsaszín felhő, hogy csak lebegnek rajta. Nekem fekete, a felhő, bakker a celebmamiknak nincs székrekedésük, sajgó szeméremcsontuk, aranyerük, hangulati ingadozásuk, félelmeik?! Ha tényleg így van, akkor az anyjukat. Nőiesség mi , meg kiteljesedés??? Mondjuk na, kiterebélyesedés nálam is van, meg tespedtség. Meg az elegem van mindenből és mindenkiből érzés, meg az állandó csoki zabálhatnék, meg nem látom a lábujjam, sőt s..-t is csak érzésből törlök, csak a mosdóba kapaszkodva tudok felállni a budiról,nagy lihegések közepette, fürdésről csak álmodom, most már ténylegesen beszorulnék a kádba. Már a Zuram is közölte, hogy szülni készülök, mert pufisodik arcom, nem, nem néztem tükörbe. A pihentető alvás, mint olyan csak vágyálom nálam, sejtem, hogy az is marad egy darabig.
Minden carság ellenére, nincs ennél jobb a világon, hogy 40 héten át két piciny sejtből kialakul egy kisember, ami a mi húsunk és vérünk. Aki belülről jelzi, hogy itt van és most már tényleg hamarosan megérkezik. Ahogy a gigahasra teszed a kezed, miközben a régvolt pocaklakó puszilgatja vagy éppen türelmetlenül kiparancsolná kishúgát. Jó tudni, hogy már csak pár napban mérhető és ténylegesen találkozunk. El sem tudom képzelni milyen lesz, kétgyerekes anyukaként, persze, hogy vannak félelmeim. Hiszem mégis, hogy újra anyává születek, másként, mégis ugyanannyira, mint 2 éve. Tudom, hogy rengeteg időnk lesz együtt, most mégis siettetném, hogy foghassam már a kezembe, könnybe lábadt szemmel nézzem, ahogy gombóccá kucorodva alszik, etethessem, hogy lássam a két lányom együtt, mosolyogjak, amikor elvész a csöppnyi test apja tenyerében. Ambivalens érzések ezek, hiszen tudom, nem véletlenül 40 hét a várandósság, nagy útra készülődik bent, én pedig idekint...mégis jó lenne már az út végén állni és visszatekinteni, hogy ezt is megcsináltuk, mi csajok....közösen.