10 hónapos a házi vámpirunk

Kék és lila vagyok, foltokban, na nem veszélyes a kórság, csak a kicsi húsevő. Az sem baj neki, ha már kicsit rágós harminc fölötti az egyed. Úgy össze tudja csikkantni a fogával, hogy az majdnem szó szerint beszarás. A megtámadott visít, a támadó meg vigyorog, mind a hat gyilkos fegyverével, amihez most növeszt éppen még kettőt, hogy jobban roppanjon a hús. Az orrán és térdén még csakcsak elviseli az ember,nade a lágy részeken bakker, ha orvosnál kellene vetkőznöm, azt hinnék valami szado-mazo buliban voltam, de minimum Bundi ütlegel. Szóval a Kicsi, jól van, nagyon jól, kerek, mint a hónapjai száma, egyedül a babakocsival tudom befenyíteni, de ott is kitartóan visít, hogy a tolikocsis nénik rosszalló pillantása folyton gyerekkínzónak titulál. Pár napja az a drága nővérkéje mindenre megtanította felmászni. Mondom mindenre, azóta ez a No1 akció, fotel onnan egy kis virágföldtúrás, ha rászólok, akkor elterelően paskolja a kaspót, mint aki éppen vállon veregeti. Kitanult bitang huncut kismókus, egy-egy mozdulatával gesztusával mindenkit az ujja köré teker, gyakorlatilag az apja úgy teper utána, mint egy kis pincsikutya. Mindent megeszik, nagy bánatomra ő nem olyan cicifun, mint a nővére volt, de még mindig 3-4x nekirugaszkodik ha felkínálom és éjjel is kell minimum 2 visszaalváshoz a nedű. Már nem annyira anyafüggő, hiába no lassan véget érnek a majomcsüngések, olyan hirtelen lett csecsemőből totyogó kisbaba, olyan gyorsan elszaladt ez a 10 hónap amióta velünk van. Egyszerre bölcs és nagy csibész, igazi kis sajtkukac, állandó mozgásban, mindent kipróbálva, mindent megnézve, mindenben a nagyot utánozva. Szeretetgombóc a szőke tollával, a fül mellett göndörödő fürtjeivel, a csiklandós oldalával, az állandó trappolással, a wc-tető paskolásával, a fiókok húzogatásával és kipakolásával. Kicsikét lúzer is, mindent ráfog a nővére, ő pedig vigyorogva elviszi a balhét és beletörődik,hogy megint felültették, de a huncut mosolyból sejteni lehet, hogy lesz itt még nem kevés revans. Imádom a mélyzöld szemét, hogy úgy alszik el, hogy közben morzsolgatja a ruhám a törpszli ujjai között, hogy 1000x is lerángatja a konyharuhákat, hogy ha véletlenül nem macerálja a nővére, akkor hátulról támadva megteszi ő. Annyira más, annyira Bundi, a tekintete, a gesztusai, a türelme, a zenére azonnal mozduló rugólábai. Szeretem minden egyes porcikáját...minden egyes lélegzetvételét...minden huncutságát....ő nekem a tejszínhabos csokifagyi tetején az a bizonyos cseresznyeszem...