...

A 71. születésnapi tortán a gyertyákat már az égben fújja el az apukám. Tudom, hogy a felhők felett figyel és vigyáz Ránk. Köszönöm, hogy az utolsó órákat együtt tölthettem vele, beszélhettünk, simíthattuk egymás kezét. Köszönöm, hogy nem voltak fájdalmai. Köszönöm Nektek, hogy lélekben velem voltatok. Köszönöm, hogy emberhez méltóan hagyhatta itt ezt a világot, hogy megismerhette az unokáit. A Főnixmadár bármennyire erős és szívós is volt, már nem repül többé, magával ragadta a végtelen kék ég. Köszönök Mindent, Apa, nyugodj Békében!

"Most az idő már új lapot nyitott,
s a szavak miket számba adott,
megértek talán, hogy formát öltsenek.
Apu, most elmondom Neked,
amit úgyis tudtál, bízom benne,
bár nem volt szavakba öntve,
hogy erős karó voltál nékem
sorsom orkános szelében.
Hajóm alatt Te voltál a hullám,
s árbocomon a vitorla,
mi sérült életemet
gyengéden biztonságos partra sodorta.
Fészek voltál, ahová vissza-szállhatott lelkem,
ez az örök vándorló madár,
s röptettél, mikor hívott a látóhatár.
Nem kérdeztem meg soha Tőled,
hogy beváltottam-e reményeidet,
mikor kóborlásaimra indulva
arcomra csókoltál útlevelet.
Nem mondtam el soha, mit álmodtam,
pedig álmaimat is Tőled kaptam,
most már tudom, mert úgy váltak valóra
mintha abban is a Te kezed volna.
Most felnézek, és kinyitom az eget még egy percre,
hogy elmondjam Neked,
hogy megnyugtassalak,
nem vagyok árva, mert itt vagy velem,
a lelkembe zárva, s most én őrizlek, védelek,
míg felettem is elszállnak a hűtlen évek.
S mielőtt bezárulna az ég,
még két szót felkiáltanék, mit ritkán mondtam,
azután elengedlek:
Apu, szeretlek!"

/Mecsek Zsuzsa: Neked, Apu/