Egyetlen jó dolog...

...van abban, ha távol vannak tőled a szeretteid a hazavárás és a hazatérés öröme. Az ahogy számolod az órákat, napokat a viszontlátásig. Ahogy pontosan tudod, hogy a másik fél éppen ugyanígy számolja. Ahogy látod a gyermekeiden azt az izgatottságot, hogy nemsokára hazaér apa. Hosszú két hét áll mind a négyünk mögött, de mindent feledtet az, hogy hazaért. Sokat gondolkodtam azon, amit nagyon sok gyerekek megtapasztal, hogy csak az egyik szülő lehet vele, hogy hiába lesi az ajtót, várja a telefoncsörgést. Szerencsések vagyunk, mert bár egyáltalán nem vagyunk könnyű helyzetbe, de sokkal rosszabb is lehetne. Vannak a hazatérésen is nagyon-nagyon boldog pillanatai, szombat hajnalban, Szonja odasutyorgott, hogy anya mi ez a hang? Amikor mondtam, hogy ez biza apa horkolása, már csattogtak is a meztelen talpak a parketten és bújt is be az apja mellé, aki későn ért pénteken haza, így kiszorult a gyerekszobába. Aztán reggel, amikor a kicsi is felébredt tejbetök vigyorral és nagy csattogások közepette rohamozta meg az apját,az első igazi jelentéssel bíró szó közepette, miszerint :Appppa, Appppa! A látvány és az egymásra találás öröme még azt is felejtette velem, hogy másodszülöttünk sem az anya szó skandálásával kezdte csillogtatni beszédfejlődését. Szerelem ez a részükről, sokszor ülök és nézem a triót, bizony 4 évvel ezelőtt még álmodni sem mertem volna, hogy mostanra ketten nyúzzák már a kedvesem.
“Ha elölről kezdhetném a gyermeknevelést,
fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet.
Példálózás helyett példát mutatnék.
Nem siettetném a gyereket, hanem hozzá sietnék.
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék.
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot.
Kirándulnék, sárkányt eregetnék,
Réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék.
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném.
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat.
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről
és többet a szeretet hatalmáról.”
(Diane Loomans)