Annyira egyszerűnek tűnt, hogy Szonja szeptembertől iskolás. Itt az iskola a sarkon, ahová az édesapja, sőt a nagyapja is járt, kérdés nem volt, hogy oda megy. Számomra sokkal inkább az volt fontosabb, hogy tanító nénit találjak neki, mintsem különórákat és szakköröket, a híre sem érdekelt különösebben, a rémhírek meg még inkább nem. Aztán ma volt egy szülői értekezlet, amin egyre inkább csúsztam lefelé a széken,(ovisméret, igen gondolj bele) amin a hátsóm folyamatosan zsibbadt. Igazi kis harc alakult ki a két igazgató néni között, mint a piaci kofák, az én árum frissebb, az enyém olcsóbb ésatöbbi. Őszintén, ezt hallgatni 2.5 órán át, ahol röpködtek a szlogenek, hogy a jövő iskolája, a XXI. század iskolája, ide hozd, mert itt zseni lesz, neeem ide hozd, mert itt olimpikont nevelünk belőle. Egy idő után már forgott a gyomrom és legszívesebben odakiabáltam volna, hogy az én kis tündérgombócomról beszéltek nem egy árucikkről. Különben is, hova tűnt hat év, még most pihegett újszülöttként a mellkasomon. Amikor már 25x-re sajtolták belém, hogy az én FELELŐSSÉGEM az iskolaválasztás és egy életre megpecsételem gyermekem sorsát ezzel, már izzadva nyeltem nagyokat és a java még ekkor jött mosolygó gyerekek hada a kivetitőn, hogy csakis az A iskola vagy csakis a B. Pfujjjj, mint egy elfuserált hatalmi harc, de tényleg. Aztán elhessegettem minden negatív gondolatot, mert mondom oké-oké, de megvan a leinformált tanítónéni és milyen jó lesz. Éppen ebben ringattam nyugalomba magam, amikor közölte az igazgató néni a nagy bejelentést, miszerint a választott iskola pár nap múlva hivatalosan is Sportiskola lesz, ahol az egyik osztály így is indul. Naná, hogy nem lehet tudni, hogy az általam választott tanító néni ezt avagy a másik osztályt kapja. Mondom sportiskola, egye fene, de aztán beavattak a részletekbe is minket. Orvosi vizsgálat, ekg, minden amit akartok, vizeletvizsgálat (doppingteszt is lesz bakker?), 3 lépcsős fizikai és erőnlét felmérés. (Mi van?). Óravázlat: játék és küzdés....(Hööööö?) Tudom én, hogy a az egész élet erről szól, hogy az erősebb kutya ba...k, de itt most kérem szépen 6-7 éves gyerekekről beszélünk. Leforrázva jöttem haza, mert az óvoda burkából olyan érzésem van, mintha az arénába menne szeptembertől. Én nem ezt szeretném....azt szeretném ha játszva tanulna, ha rácsodálkozna az írásra az olvasásra, ha őt az embergyereket mérnék és nem azt mennyire magasra ugrik, hogy pattog a gerendán. Sőt az iskoláknak színei is vannak az egyik bordó, a másik kék, egyenpoló, gomb, sál, kiskutyacsontja, diszkrimináció, áhhh. Utálom a teljesítménykényszert, sose erőszakoltam senkire semmit, most is vannak gimis közösségi munkásaim, pont ezért szeretnek, mert választhatnak, nincs kényszer semmiben. Eddig biztos voltam az iskolaválasztásban, most meg FELELŐSSÉGEM tudatában, mióta hazaértem ezen kattogok. Jövő héten szintfelmérő....brrr. Bundi kiakadt, hogy Szonja nem sportiskolába való....de a tanítónéni...de a heti 4 edzés. Az egyetlen megnyugvás, hogy a hit és erkölcstanon nem kellett dilemmáznom, jó öreg papunk kezei közé adom, ugyanúgy, mint anno a menyasszonyi csokrom, vagy mint a pici lány keresztelését. Azért valaki figyelmeztethetett volna, hogy ez nem is annyira egyszerű....mi lesz akkor ha pályát kell majd választania...mondjuk reményeim szerint nem a műfüvest fogja :)
2 megjegyzés:
A másik suliról ami nem sport tagozatos milyenek a benyomásaid Lilim ?
Julcsikám, a másik suli annyi szót érdemel érdemben, amit a bejegyzésben is ejtettem róla :) Ergó nem nagyon jöhet szóba.
Megjegyzés küldése