Tanultam ma is

Szar hetem volt melóban, nagyon szar...Nem igazán kértem én ezt senkitől, sőt meg sem kérdezték...egyszerűen főnök lettem. Nincs ebben semmi fennkölt és elismerés, sem sikerélmény, sokkal inkább sok-sok stressz és konfliktushelyzet. A lányok egész héten mamával voltak, nehezen szoknak bele, én meg gyakorlatilag minden nap fáradtan értem haza, agyilag lenullázva és nehezen letéve a benti nyűgöket. Ma a lányok kihasználva, hogy végre itthon vagyok, egész nap tomboltak, nem sok hiányzott hozzá, hogy szétrúgják a ház oldalát. Utálok kiabálni velük, mert semmi értelmét nem látom, de ma még ez is megesett. Bármire amire azt mondtam nem lehet, csakazértis. Délutánra már migrénes fejfájásom volt, levegőt venni is fájt. Szonja meg egész nap fizikai erőszakkal vette rá a húgát, hogy azt csinálja, amit ő akar. Kira persze üvöltött. A büntiszéken, hol egyikük, hol másikuk volt. Emelett drága jó anyám reggeltől mantrázta nekem mije is fáj éppen. Próbáltam magyarázni, hogy ugye tegnap este is azt olvastuk a Titok klubban, hogy szeretettel kell elérni mindent. Aztán öt körül, amikor Szonja olyat taszajtott Kirán, hogy lefejelte a szekrényt és felrepedt a szemöldöke a copfjánál fogva húztam el. Közöltem velük, hogy én befejeztem, elköltözöm, és magamra csuktam a  szobaajtót, úgy meglepődtek, hogy dörömbölni is elfelejtettek. Mérges voltam, dühös és tehetetlen, igazi szaranya. Aztán halottam kintről, hogy vidd be neki én nem merem, majd megjelent Kira (ki más) Szonja rajzával, egy kettétört szív volt rajta és egy szomorú smile...majd beoldalgott Szonja is, nem értette miért sírok. 

Sokat beszélgettünk...szeretetről...tiszteletről...bizalomról...dühről...haragról...Folyamatosan tanulok tőlük, anyának lenni...néha elég hozzá egy gyermeki rajz...estére mosolygott az a smile és egésszé vált a kettétört szív.