Szüreti felvonulás....

Régen a mi kis városunk egy hatalmas borvidék volt, a mi kis borospincénk a mai napig megvan, még ha már rogyadozik is az idő súlya alatt. Emlékszem még arra, is, hogy sikerült az első szüreten a legelső tőkénél elvágni az ujjam, persze rögtön ráfogták, hogy szimplán csak így oldottam meg, hogy ne keljen kimászni a hegyre :) Szonja leendő iskolája hagyományőrző, ami nekem igencsak szívmelengető. Amikor a múlt évi szüreti felvonuláson vettünk részt, akkor még csendes szemlélőként, már akkor mondtam Szoninak, hogy jövőre ő is részese lehet ennek a kavalkádnak. Szerintem hitte is, meg nem is, most még is mérhetetlenül büszke és boldog volt. Igaz nagy veszélyben forgott a mulatság, a bulit megelőző két nap, hányós-fosós éjszakai rendezvényeken vettünk részt a jóvoltából. Az utolsó utáni pillanatban derült ki, hogy mégis megyünk. Sokszor mondtam már, hogy mennyire hálás vagyok a közösségért, aminek a részese, ez most is így volt. Fenomenálisak voltak, az egyik óvónénijük hordó volt, a másik szőlő, a nem táncoló pajtások pedig, körte, madárijesztő, alma, szilva, dió, ötletesnél ötletesebb megoldásokkal. Nekem a full extra az az volt, hogy a kisalmának a jelmezén csináltak egy lyukat, amiből egy zokni lógott ki, kis szemecskékkel-szájjal, a pici lány keze pedig a zokniban, biza ez volt a kukac. Soha ennyien nem voltak még a résztvevők és a nézők sem, meg sem kottyant, a cirka 1.5-2 órás séta. A reggeli mínuszok után pedig egész kis napsütéses délutánunk lett. Kira kicsit túlpörögte magát, de nagyon flottul végigcsinálta velem, annak ellenére, hogy mióta Bonca is ovistársa lett, nehezen kezelhető a Csigabiga csoport triumvirátusa, úgyhogy szankciókat is kellett bevezetnem nála. A ritmus benne, még sokkal jobban benne van, mint Szonjában, olyannyira, hogy mialatt ő táncikált a műsorszámokra, megkeresett egy táncegyesület vezető táncosa és közölte, hogy neki kell ez a kis szöszi. :) Minden porcikája mozog és annyira élvezi, hogy ha továbbra is ekkora lendülettel veti bele magát, hát én nem bánom. Furcsa ám, ahogy nézem őket, mérhetetlen büszkeség fog el, hogy ők a húsom-vérem, közben meg még mindig azon merengek, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy itt vannak. Talán a Jó Isten velük hálálta meg azt, hogy soha egy percre sem adtam fel a hosszú évek során, mindig hittem benne, most mégis olyan felfoghatatlan, hogy az enyémek, mindaddig a pillanatig, amíg lélegzem és hiszem, hogy még azon túl is...a szerelem gyümölcse a legnemesebb, a legősibb érzés: életet alkot. Senki sem tudja, honnan jön, hogyan jön, csak leszáll az ismeretlenségből az emberek boldogítására, a fiatal évek örömére, az öreg napok vigaszára, édes gond, féltő aggodalom, gyönyör és büszkeség, a gyermek az élet maga.

Képdömping, gondolom nem kell mondani, melyiket csinálta profi fotó, időrendi sorrendben fordítva van, én főleg az oviból-suliba menetelről fotóztam, ugyanis a suliból indult a menet :)