Keszekusza karácsony....

 

Kicsit úgy éreztem magam a napokban, mint Faragóék, azaz a Szeleburdi család, csak mi inkább a karácsonyfát húzogattuk, nem a fikuszt sétáltattuk, azon egyszerű oknál fogva, hogy fikuszunk na az nincs. 23.-án reggel átvittem Kirát is a doktornéninkhez, biztos, ami biztos alapon, mert nagyon randán köhögött, kaptunk egy antibigyót is a hűtőbe, amolyan betegségijesztő mumusként, nem jött be. Akkor éjjel apjuk is megérkezett, fánk is volt, fel is öltöztettük, Kira egész éjjel fent volt, lázas volt,. köhögött, szakadt róla a víz, úgyhogy hajnaltájt eltekertünk az antibigyós üveg nyakát. 24.-én már hajnalban alvás nélkül a konyhában kezdtem. Az ebéd kissé szürreálisra sikeredett, mert a két csemeténk, nemhogy ünneplő gúnyát nem abszolvált, egyenesen pizsiben ültek az asztalnál. Kettőkor mindenki ágynak dőlt, ki lázasan, ki jóllakva. Fél ötkor családilag Istentiszteleten lett volna jelenésünk, mivel az angyal nem maradhatott itthon, de a kicsi meg beteg volt, így apjuk kísérte el. Hiába láttam már többször a műsort, azért fájt a szívem kicsit. Mire hazaértek megérkezett az angyalok ajándéka is, Kirus is kialudta magát. Röpködtek a csomagolópapírok és volt öröm boldogság. Az ünnepi vacsi szolidárisan mindenkinek pirítós és tea volt, gyertyafényben, mert időközben legkisebbünk kiadta magából az ebédet. Szenteste négyen összebújva a gyerekszobában aludtunk. 25.-én a szokástól eltérően én egyedül mentem ki a temetőbe gyertyát gyújtani, majd végeláthatatlan legó és annapetigergő jött. 26.-án szép napra ébredtünk, végre mindenki láztalan volt, úgyhogy kipihenhettük az eddigieket. Nem egy megszokott és elvárható karácsony volt, de a helyzethez képest kihoztuk a legtöbbet szerintem...jó volt csak lenni...együtt.