Hamar belecsaptunk a lecsóba, ugyanis az óvónénik úgy gondolták, hogy lesz, ami lesz, az óvodában bizony már 3.-án megérkezik a nagyszakállú. Jómagam, mint szmk (szülői munkaközösség) elnök, más olvasatomban minden szarban fakanál, természetesen meghívást kaptam eme jeles eseményre. Nem kicsit volt kihívás számomra, hogy először és utoljára életemben két helyen kellett állnom a sarat, mert a Csigabigák és a Bóbiták is azt szerették volna, ha velük várakozom a piros ruhásra. Azt nem fejtem ki bővebben, hogy mennyire volt izzasztó 2 db lánygyermeket ünnepi gúnyába ruházni, különös tekintettel az általuk kért frizurákra. Hát még a hátsómon is fojt a víz az tuti. Meg mondom őszintén, hogy roppant izgalmas volt végigbábozni egy komplett erdő lakóival, amint megkeresik a kisegeret aki helyettesíti a Télapót, aki lerohadt valahol a szánjával, de 50 perc után már én is untam, nem csak az a cirka 150 gyerek, aki leginkább azt várta, hogy mikor jön már a csomag, amit jó gyerek módjára ugyebár nekik jár. Az egész hacacáré fél 9-kor kezdődött és 10 órakor fejeződött be. Kira nem kicsit megszeppenve szorongatta a kis csomagját, amit elcserélt a Mikulás, kisvirág helyett egy eper virított rajta, de ki várná el, hogy az összes kiscsoportos jelét észben tartsa egy ennyire öreg apó. Szonja előadott egy kisebb teátrális jelenetet, miszerint ő fél a Télapótól or vegyük át az ovis cuccot, de mint a történet végére kiderült élénken élt benne az az orbitális hiszti, ami eredményeként kiscsoportban hazahoztam a műsor után. Kellőképpen elfáradtam, ők is...és ekkor még két randi hátra volt az öreggel, tisztára, mintha Ludas Matyi, nekem mint Döbröginek 3x adná a Mikulásos sztorit. Este pedig örömünnep volt, mert megérkezett a Télapó levele, miszerint übercukkerek és felettébb jók voltak egész évben, szóval minden szajré meglesz, amit lerajzoltak neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése