2014. április 15., kedd

Pillanatképek

Nagyon sok minden történt az elmúlt időszakban, amit olyan jó bevésni és mosolyogva visszaemlékezni rá. Nagyon-nagyon fárasztó napok vannak mögöttem, fizikailag és lelkileg is kimerültem. Okom persze nincs panaszra, mert tulajdonképpen minden kerek. Itthon volt Bundi teljes egy hétig, ilyenkor mindig besűrűsödik minden körülöttünk, intézünk-rohanunk, szervezkedünk. Ráadásul most ezt négyzetre emeltük, hiszen van nekünk egy holnap hat éves lányunk. A nagylány pedig nagy buliszervezős, én magam sem tudom, hogy sikerült ennyi gyereket idecsődíteni, de csak jöttek és jöttek, aztán a szülők is és senki nem akart hazamenni. :) Nem kapott toronyórát lánccal a hölgy, mert hiszem, hogy a gyerekeinknek élményt kell adni, amire emlékezhet, amiből töltekezhet. Hát élmény az volt. Szombat hajnalban még lufit fújtam és pinatat gyártottam, hogy minden olyan legyen, amilyennek ő szeretné. Tüneményes volt, csak úgy ragyogott a középpontban. Az apja még kora reggel virágcsokorral köszöntötte, amin össznépi sírást rendeztünk, Először Szoni sírta el magát meghatottságtól, ezen az apja könnyezett, én meg ezen a képen, amit ők ketten mutattak nekem. Dél körül még egyáltalán nem voltam abban biztos, hogy sikeres lesz a kerti parti, mert erős esőfelhők gyűltek mindenfelé és a Zuram is csak hümmögött. Én meg pánikoltam, hogy mit fogok ennyi gyerekkel csinálni a lakásban, de kegyesek voltak hozzánk fentről (vagy csak szimplán látták, hogy az ájulás szélén állok). Tüneményesek voltak a gyerekek kicsik-nagyok egyaránt, de azt hiszem mindennél többet mondanak a képek a mindjárt iskolás nagylányról.







4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon gyorsan megy az idő, a lányok édesek... Nem is tudom mit kívánjak a nagylánynak, hisz boldog ő a kívánságok nélkül is. Remélem napsütéses élete lesz, könnyen vett akadályokkal (mert azok sajna mindig vannak). Mindenesetre az alapokat remekül fekteted le Lili. Mindig jó ide jönni és bekukkantani hozzátok.
Sok-sok puszit küldök nektek, az ünnepeltnek külön, mert egyszer 6 éves az ember, a picinek is külön, mert édesbögyörő, és neked is külön mert ilyen jól csinálod!
puszmák

eli

Névtelen írta...

Ja! És Bundinak is külön, mert szerintem tök jó fej :)

e.

Lili írta...

Köszönjük a mesternégyes :D

julcsi írta...

Isten éltessen Szoni itt is!!! ♥