2010. március 8., hétfő

BB alias Blogbarátok








Sokszor rájön az ember, hogy mi a jó a blogolásban, hogy a virtuális kapcsolatok, személyes élményekké szövődhetnek, ennek a képeit látjátok fent, hogy elhiheti az ember, hogy léteznek még barátságok, amelyek felnőttkorban köttetnek. Látni a két lányon Zitán is Szonján, hogy lassan oldódva, de milyen jól játszanak, miközben mi beszélgetünk. A fiúk is nagy egyetértésben pálinkáznak, én 28 hetesen folyok szét habtestemmel a parkettán. Az utolsó találkozásunkkor még padlócirkáló volt mindkét csibe, most pedig nagy egyetértésben futkostak. Jó érzés tudni azt is, hogy 3 óra úgy elszalad, mintha csak most érkeztek volna, Szonja nehezen engedi haza Zitát, akit bizony nem kellene marasztalni. A szuper fotók Hencsinek köszönhetőek, Garami kisasszony exhibicionizmusa is megnyilvánul, maradt még kép bőven róla, állandóan futott a vaku felé, úgyhogy egy darabig ezzel szórakoztatlak Titeket. Tőmondatokban, jó volt nagyon, köszönöm, hogy itt voltatok ismét Velünk, remélem hamarosan újra Veletek lehetünk.
A másik fél élménybeszámolója, itt:
http://kicsizita.freeblog.hu/

2 megjegyzés:

Hencsi írta...

Mi köszönjük az élményt!Nagyon jó volt,Zita percenként emlegeti a babát:)

WildShyccu írta...

De szép a hajad!!! Ez rögtön feltűnt...