2010. március 14., vasárnap

Ma nem csinálok semmit....


na ezzel a mondattal feküdtem le tegnap este, hogy a mai napon Szent Heverde oltárán fogok áldozni. Ennek örömére tegnap este 9-ig burcsáztam. A mai semmittevés mérlege:
  • Reggel indítottam egy laza ágyhúzással, mindhármunknak, majd kimostam, kiteregettem.
  • A tegnapi9 beszáradt ruhát kivasaltam, elraktam.
  • Szonja szobájából kivonszoltam a kiságyat, átrendeztem a szobát, átválogattam a játékait, az ablakpucolástól csak az orkán erejű szél mentett meg.
  • Mivel nagyon belejöttem a pakolásba, szanáltam a ruháit, a hátsó kupiszoba újabb zsákokkal gazdagodott.
  • Átmentem a boltba, közben jött keriapu, akinek bekötöztem a kezét, sebész nem vállalta a sürgősségi, naná ez nem Vészhelyzet, majd ápolgattam a lelkét, közben be is dagasztottam, nem keriaput, a tésztát.
  • Kivasaltam a szélben száradt ágyneműt, főztem egy kis nokedlit még az ebédhez, meg is ebédeltünk.
  • Ded lefejelt egy játéktárolót, szép kis 3. szeme lett, igazi látó, őt is ápolgatni kellett, ebéd után ki is dőlt.
  • Most meg itt ülök a nagy semmittevésben, várom, hogy kisüljön a tepsi lekváros bukta, mert a túrós batyu már kész.
Tanulság: Kitört rajtam, a fészekrakás, anyaság, várandósság hármasa. Bundással ma a komplett lakást át akartam festetni, kiröhögött. Közöltem, hogy nincs hely 140nm-en a születendő 50centisünknek, kiröhögött, a nincs egy gönce pocaklakónak strófát már ki is hagytam, legalább 10 zsáknyi holmi van. Szekrénye azonban tényleg nincs, igy nincs hova pakolni a minimanó rucikat , én pedig egy magas fiókos és mindenképpen fehér komódból akkor sem engedek. Egyébként a két csaj logisztikai elhelyezése még tényleg nem meg oldott, ezen agyaltam, úgy kb. fél iccaka, mint azonnali! teendőn. Szóval dübörög bennem a tetterő a hülyeséggel párosítva, gátat csak a reggeli felkelések szabnak, amikor is nyöszörgök, hogy fáj a forgóm, görcsöl a lábam, szédülök, álmos vagyok, Szonja rugdos, Kyra feszít ect...ect...

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Az rendben van, hogy 14.-én "nem csináltál semmit" DE mostmár írhatnál...!!
Remélem minden OK és csak lusti vagy az íráshoz... :))
pussz
eliana