2010. március 31., szerda

Párhuzam


"Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára.
Haragjában, a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem ismerve fel, hogy a francia kulccsal üti.
A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a törés miatt. Mikor a gyermek meglátta az apját,szemében fájó tekintettel kérdezte: "Apa mikor fognak visszanőni az ujjaim?"
Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott.
Visszament az autójához és többször belerúgott.
Saját cselekedetétől feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte.
A gyermek azt írta:"SZERETLEK APA!"
A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre! A probléma a mai világban az, hogy az EMBEREK VANNAK HASZNÁLVA ÉS A TÁRGYAK SZERETVE!
Legyünk óvatosak és tartsuk emlékezetünkben ezt a gondolatot:
A tárgyak azért vannak, hogy használjuk, az emberek pedig hogy szeressük őket!
Légy ura érzelmeidnek:
- vigyázz a gondolataidra, szavak lesznek belőlük,
- vigyázz a szavaidra, cselekedetek lesznek belőlük,
- vigyázz a cselekedeteidre, megszokások lesznek belőlük,
- vigyázz a megszokásaidra, szenvedély lesz belőlük,
- vigyázz a szenvedélyedre, rabsággá és végzeteddé válhat!
A harag és a szeretet nem ismernek határt. Válaszd a szeretetet, hogy szép és kedves életed legyen!"

Ezt a mailt ma kaptam, párhuzamot vonva az éjszakámmal. Szonja nagyon jó alvó éjszakánként már jó ideje, ezért is volt furcsa, hogy hajnal 1-kor felébredt és biza 4 óra is elmúlt, mire újra elaludt. Tegnap megcsípte valami és a fenistil gél és csepp ellenére felköltötte a vakarózás, hamar a semmisejó állapotba került. Próbáltam sokszor visszaaltatni, de biza nekem is fogyott a türelmem és párszor odaszóltam elég keményen, hogy most már aztán alvás, demárisazonnal ésatöbbi. Közben meg azon fortyogtam magamban, hogy mennyit alhatnék még és Bundás is horkol, mint állat és hogy fogom kibírni a következő napot. Álmos voltam, mérges, dühös, tehetetlen, ded meg csak nem aludt és ez így ment pár órán keresztül. Anyázott ő is én is. Aztán egyszercsak ráfeküdt a karomra és megpuszilta. Amikor megkérdeztem, ezt miért kaptam, csak annyit mondott, mejt szejetlek. A karomban aludt el. Hajnalhasadtával ott bőgtem az alvó gyermekem felett, és rettenetesen szégyelltem magam, a türelmetlenségemért, a dühömért. Közben meg mérhetetlen büszke voltam a kisemberre, hogy így is szeret...

1 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Lili! Megint megríkattál... Magamra ismertem...