2010. december 17., péntek

Levél a Jézuskának


Talán eszembe sem jutott volna, hogy én is idepötyögjem az óhajaimat, ha nincs Cucka, aki játékra hív, nem is tudván, hogy a legjobbkor. Azt gondolom, hogy ha már írok a Jézuskának, akkor mindent kiadva, lecsupaszítva, magammal is szembenézve tegyem azt. S milyen fura, a lányok mindketten alszanak, nem is tudom mikor volt utoljára ilyen, szóval Jézuska figyelj, bár Te mindig azt teszed, tudom, érzem, sejtem.
Kedves Jézuska!
Annyi, de annyi mindenért fohászkodtam életem során...piciként a rég áhított hajas babáért, kamaszként egy fiúért, aki a tenyerén hordoz, később a szeretteimért, akik már nem állhatják velem körül a fát. Aztán felnőttként azt kívántam, mint apósom minden karácsonykor, hogy egy kicsi lány ugrálja körül az ajándékait. Eljött ez is duplán, bár drága jó apósom már csak a felhők mögül láthat minket, de tudom, hogy boldog, ahogy én is. Mégis keserű ez a boldogság, apukám beteg, de hittel és szeretettel kapunk még egy karácsonyt együtt. Erre ma hívott anyukám, ő is rosszul van, nem ragozom a pszichiáter átállította a gyógyszereit, újra szorong, nem alszik, kedden viszem vissza a bátyámmal. Bundit ismét nem fizették ki, a tartalékaink elfogytak. Szóval Jézuska, én nem bánom, ha a legszegényebb karácsonyunk lesz az idei, csak ott lehessünk mindannyian, amikor felgyulladnak a fények, csak legyen vacsora, még ha nem ünnepi is az asztalon. Kedves Jézuska, örülök, hogy voltam annyira előrelátó, hogy szépen folyamatosan sikerült megvenni az ajándékokat, így ott lesz az áhított babakocsi a babával a fa alatt a nagyobbik lányunknak, s a kicsi első karácsonyára is lesz meglepetés. A felnőtteknek pedig az lesz az ajándék, hogy láthatjuk a kicsik örömét. Szóval Jézuska, én csak annyit kérnék, hogy legyen már végre Bundinak normális melója, tudom, hogy így eltűnne a most köztünk feszülő idegesség, jó lenne egy pénztárca is, amiben annyi mindig van, ami éppen kell és szükséges, s egy fillérrel sem több. Jó lenne egy egészségláda, jó lenne minőségi idő, jó lenne, ha nem enne ennyire a mindennapok nyűge...
Kedves Jézuska, meg kell köszönnöm Neked a gyerekeim, a barátaim, az embereket, akik támogatnak...BOLDOG KARÁCSONYT neked is Jézuska, s kössz, hogy leírhattam, már ezzel is könnyebb...szeretettel ölellek Lili


Akiknek szívesen olvasnám a levelét, s bár linkelni nem tudok azok:
Szami: Akinek nemrég akadtam a blogjára és éjszaka olvasom, rengeteget tanulva tőle. Olvasnám Siccet is, akihez általában endorfinbonbonért járok. Jó lenne ha listázna Náncsi, akit úgy szeretek mint Jonest, "úgy ahogy van" és mérhetetlenül tisztelem a hitét. De itt van Eliana is aki mindig gondolkodásra késztet és bevallom miatta merek sütni:). Meske, akivel minden egyes percet újra és újra megélek és néha talán már jobba várom a boldog végkifejletet mint ő maga. Hencsi és a drága Zizi, akit imádok, Vörösbegyék, akinél kevés őszintébb bloggert ismerek és nem utolsósorban Barbara, aki talán nem is sejti mennyit jelent nekem.. Szóval csajok szusszanjatok, álljatok meg a kedvemért kicsit és írjatok...KÖSZÖNÖM!!!

A szabályok:

  1. Add tovább a listaírós feladatot további 7 bloggernek (ööö nem számoltam)
  2. Linkeld be őket. (Izééé ez nem ment, de szerintem nem ez a lényeg)
  3. Hagyj náluk megjegyzést, értesítsd őket(Innen loholok oda)
  4. Írd meg a karácsonyi kívánságlistádat.
  5. Küld el a listát a karácsonyi ajándéklistára, azaz a radmila.morgan@gmail.com címre (Ezt azért nem teszem, mert az hiszem az én listámat nekem kell (be)teljesítenem.)
  6. Szurkolj, hogy teljesüljenek a kívánságaid.
  7. Legyen boldog karácsonyod!!!




6 megjegyzés:

Ágnes Rita írta...

Köszi:) Kívánom, hogy minden úgy legyen ahogy az számodra a legjobb:)
szeretlek:)

Barbara írta...

Köszönöm! :) Kívánom, hogy teljesüljenek a kívánságaid!!! Puszi!

Névtelen írta...

Sicc:Köszönöm..és persze neked is teljesüljön...Ölelés

Névtelen írta...

Kedves Lili!
Remélem a Jézuska megkapja a leveled.
Valamikor majd én is írok neki, de valószínüleg karácsonyra már nem... :o)
Ölelés
Eliana

Meske írta...

Köszönöm Lili drága, meghatottál! Mind a leveleddel, mind a felkéréssel!
Szóltam a Jézuskának, hogy legyen már kedves teljesíteni a kívánságaid!!! ;)
puszi!

Hencsi írta...

Drága Lilikém!
Nagyon szépen köszönöm.Cserében azt kívánom,hogy ne csak ezek,hanem a le nem írt álmaid is váljanak valóra!
Szeretlek titeket!