Dilemma

Sokáig gondolkoztam azon, írjak-e erről egyáltalán, de hónapok óta felmerül bennem ez a téma. A segítségeteket szeretném kérni. Egyrészt mert közületek már sokan óvodajárók, tapasztaltabbak, másrészt mert itt csücsülök a probléma kellős közepébe és egy kívülálló aki nem csak a saját gondolatáig lát, mint adott esetben én, biztos, hogy sokkal jobban átlátja a problémám. Nálunk jelen esetben nem az a probléma, hogy melyik óvodába kerüljön Szonja, hiszen összesen kettő van. A körzetes oviba fog járni, többször fel is vittem már játszani, megnéztük és nem utolsó szempontként a másik ovi sokkal messzebb van hozzánk és belegondoltam, hogy télen -20-ban, gyalog esetlegesen 2 gyerekkel oda legaloppozni, nem éppen egyszerű történet lenne. Megpróbálok nem egy katyvaszt idedobni Nektek, ennek ellenére nem tudom mi lesz belőle, mert erős érzelmi szálak mozognak bennem. Nem attól félek, hogy Szonjával gond lesz a beszoktatás, véleményem szerint az inkább nekem okoz már problémát, hogy a nagylányom, aki eddig minden percét velem töltötte és minden lépéséről tudtam, élete jelentős részét egy vadidegen emberre bizva tölti, tudom, hogy nekem nehezebb lesz a leválás és a leszakadás. Múlt héten már megejtettük a három éves vizsgálatot, kitűnően szerepelt, bár paramétereivel már simán lehetne iskolaérett is. Napi szinten beszél az oviról, mit fog csinálni, meg, hogy én nem leszek ott, persze a fő kérdés, hogy mikor megyünk már végre.:) Hamarosan beiratkozás...Korosztályos csoportok vannak és 2 kiscsoport indul. Sok szülő örülne, hogy a szomszéd kislány már szeptembertől oda jár és késősként visszamarad a kiscsoportban. Én azonban nem, nagyon nem. A-ról már írtam a blogon is, a helyzet azóta csak romlott. a kicsi lány minden reggel még most is folyamatosan hány és ordít az óvodában, így a menetrendje kb úgy zajlik, hogy kihányja és üvölti magát, majd az óvónénik megágyaznak neki és lefektetik. A gyerekekkel nem játszik, közös programokon, farsang, mikulás "beteg". A szülei: apukával napi szinten találkozunk, Bundi barátja, érzi a problémát, látja, de segítséget nem fogad el, se mástól se tőlem, mert ő az okosabb. Anyuka úgy kompenzál, hogy ölben hurcibálja a kislányt. A másik bandás csapat az utcában a barátnőm és 3 lánya, rutinovisok. Nagyon jóban lettünk, ő is próbált segíteni, de nem hagyták. Mi meg azon az elven, hogy segíteni annak lehet, aki hagyja és kéri feladtuk a dolgot. Próbálták a gyerekek is bevonni a közös mókába a kislányt, kétféle reakció volt, vagy egy mozdulatot sem tett az anyja öléből, vagy agresszívan elkezdte verni a többi gyereket. A szülők szemében amolyan bezzeg gyerek, bezzeg A. már olvas, számol és angolul tanul, csak éppen társaságban nem kommunikál, fél és nem játszik senkivel. Legutóbb Szonja születésnapján voltak itt (igen még mindig adtam esélyt), 2 óra után jött ki az anyja öléből, majd feloldódva nekiesett a legkisebbnek Kirának, Szonja persze megvédte a húgát. Meggyőződésem, hogy a kislány erős autista jegyeket hordoz, de nem tudok mit tenni, sajnálom, de a szülei nem partnerek semmiben. Kivéve egyet, az a ragyogó ötletük támadt, hogy beoltották a kicsi lányt, hogy milyen jó lesz, mert jön Szonja az oviba. Az a Szonja, akit még 1 éve kizártak a kapun, mert játszani akart a lányukkal, az a Szonja aki azóta már eljutott oda, hogy kerüli a kislányt, mert agresszív. Egyértelmű a helyzet, Szonja lenne az eszköz, ahhoz, hogy A-t beszoktassák az oviba, ezt A apuka minden nap el is sorolja a lányomnak, hogy mennyire várja már A, Szonját, hogy menjen. Kivagyok ettől, egyrészt az én gyerekem is új helyzet előtt van, akármilyen kis cserfes és barátkozó, nem hiszem, hogy minden reggel szembesülnie kellene egy magán kívül őrjöngő kislánnyal. Itt nem arról beszélek, hogy beszoktatás alatt sokszor eltörik a mécses, hanem arról, hogy 9 hónapja minden reggel az a műsor. Másik az én gyerekem egyébként le van magasról....de megoldhatná ezt a dolgot, ráadásul úgy, hogy rátestálták, sőt engem is csak a kész tények elé állítottak. Bundi persze annyit mondott, hogy majd megoldja Szonja ezt is....szerintem meg nem látja a Zuram, mekkora lelki terhet akarnak rápakolni a lányunkra. Hát nem, és itt tényleg előjött belőlem az anyatigris. Egyrészt A. anyukája a bezzegeléssel és a veresenyeztetéssel erre az egészre rátesz még egy k.... nagy lapáttal, az én gyerekem szeretném ha játszana az óvodában és nem az lenne a fő szempont, hogy kinek a fűje zöldebb. Abban tuti fixre biztos vagyok, hogy apuka már szólt annak érdekében, hogy a mi gyerekünk az ő gyerekét támogassa. Én meg a következőre jutottam, semmiképp sem szeretném ha egy csoportban lennének. Ergó mindegy melyik csoport, de a MÁSIK legyen. Aztán most ezen agyalok. Nem szeretném ha mondjuk a lányom máris előítélettel fogadnák, ha mondjuk előadom miért és mit akarok. Nem szeretném ha visszajutna A. szüleihez mert Bundi és G. az apuka tényleg jóban vannak az, hogy én mondjam el nekik, ami számomra a legtisztább lenne egyenesen lehetetlen, mert tuti nem tudnám befejezni a mondandómat úgy itt hagynának... (apukánál volt már rá példa, amikor nagyon finoman próbáltam pszichológus ismerőst javasolni a kislánynak, szerinte cinikus vagyok, mert pusztán az zavar engem, hogy ő a Harvardra fogja járatni a lányát, mire én szerintem reálisan visszakérdeztem, hogy mentősfizetésből-e, másik példa, hogy amikor mondtam, hogy babát várok , a következő volt a reakció : b.... meg! Azért megköszöntem neki a gratulációt és elmagyaráztam, hogy szerintem nincs annál nagyobb dolog, hogy testvére születik a lányomnak, nem adhatnék nagyobbat, szerinte meg pocsékság egy gyerek is). Rutinovis barátnőm szólt, hogy beszél ő az érdekemben, de az meg, hogy venné ki magát. Várjuk meg a csoportbeosztás, és hátha valami csoda folytán nem kerülnek egy csoportba, a mégis meg majd akkor szóljak? Esetleg álljak elő már a beiratkozásnál? Szóval úgy vagyok most, mint Micimackó csak töröm-töröm a fejem, de nem találom a jó megoldást, szóval most nagyon számítok a véleményetekre. Remélem, hogy értitek a lényeget ebben a nagy iderakott katyvaszban, nem önzőnek akarok tűnni egyszerűen azt akarom, mint minden anya a gyerekének a lehető legjobbat. Tényleg rengeteg erőfeszitést tettem a kislány érdekében, hogy javuljon a helyzet, de süket fülekre találtam. Bármilyen nagy is Szonja, iciripiciri még ahhoz, hogy mindenre érzékeny lelke ekkora feladatot kapjon, amibe ugye már beletört az anyja bicskája is...szóval nagyon várok bármit-mindent Tőletek!!!