2011. április 26., kedd

Dilemma


Sokáig gondolkoztam azon, írjak-e erről egyáltalán, de hónapok óta felmerül bennem ez a téma. A segítségeteket szeretném kérni. Egyrészt mert közületek már sokan óvodajárók, tapasztaltabbak, másrészt mert itt csücsülök a probléma kellős közepébe és egy kívülálló aki nem csak a saját gondolatáig lát, mint adott esetben én, biztos, hogy sokkal jobban átlátja a problémám. Nálunk jelen esetben nem az a probléma, hogy melyik óvodába kerüljön Szonja, hiszen összesen kettő van. A körzetes oviba fog járni, többször fel is vittem már játszani, megnéztük és nem utolsó szempontként a másik ovi sokkal messzebb van hozzánk és belegondoltam, hogy télen -20-ban, gyalog esetlegesen 2 gyerekkel oda legaloppozni, nem éppen egyszerű történet lenne. Megpróbálok nem egy katyvaszt idedobni Nektek, ennek ellenére nem tudom mi lesz belőle, mert erős érzelmi szálak mozognak bennem. Nem attól félek, hogy Szonjával gond lesz a beszoktatás, véleményem szerint az inkább nekem okoz már problémát, hogy a nagylányom, aki eddig minden percét velem töltötte és minden lépéséről tudtam, élete jelentős részét egy vadidegen emberre bizva tölti, tudom, hogy nekem nehezebb lesz a leválás és a leszakadás. Múlt héten már megejtettük a három éves vizsgálatot, kitűnően szerepelt, bár paramétereivel már simán lehetne iskolaérett is. Napi szinten beszél az oviról, mit fog csinálni, meg, hogy én nem leszek ott, persze a fő kérdés, hogy mikor megyünk már végre.:) Hamarosan beiratkozás...Korosztályos csoportok vannak és 2 kiscsoport indul. Sok szülő örülne, hogy a szomszéd kislány már szeptembertől oda jár és késősként visszamarad a kiscsoportban. Én azonban nem, nagyon nem. A-ról már írtam a blogon is, a helyzet azóta csak romlott. a kicsi lány minden reggel még most is folyamatosan hány és ordít az óvodában, így a menetrendje kb úgy zajlik, hogy kihányja és üvölti magát, majd az óvónénik megágyaznak neki és lefektetik. A gyerekekkel nem játszik, közös programokon, farsang, mikulás "beteg". A szülei: apukával napi szinten találkozunk, Bundi barátja, érzi a problémát, látja, de segítséget nem fogad el, se mástól se tőlem, mert ő az okosabb. Anyuka úgy kompenzál, hogy ölben hurcibálja a kislányt. A másik bandás csapat az utcában a barátnőm és 3 lánya, rutinovisok. Nagyon jóban lettünk, ő is próbált segíteni, de nem hagyták. Mi meg azon az elven, hogy segíteni annak lehet, aki hagyja és kéri feladtuk a dolgot. Próbálták a gyerekek is bevonni a közös mókába a kislányt, kétféle reakció volt, vagy egy mozdulatot sem tett az anyja öléből, vagy agresszívan elkezdte verni a többi gyereket. A szülők szemében amolyan bezzeg gyerek, bezzeg A. már olvas, számol és angolul tanul, csak éppen társaságban nem kommunikál, fél és nem játszik senkivel. Legutóbb Szonja születésnapján voltak itt (igen még mindig adtam esélyt), 2 óra után jött ki az anyja öléből, majd feloldódva nekiesett a legkisebbnek Kirának, Szonja persze megvédte a húgát. Meggyőződésem, hogy a kislány erős autista jegyeket hordoz, de nem tudok mit tenni, sajnálom, de a szülei nem partnerek semmiben. Kivéve egyet, az a ragyogó ötletük támadt, hogy beoltották a kicsi lányt, hogy milyen jó lesz, mert jön Szonja az oviba. Az a Szonja, akit még 1 éve kizártak a kapun, mert játszani akart a lányukkal, az a Szonja aki azóta már eljutott oda, hogy kerüli a kislányt, mert agresszív. Egyértelmű a helyzet, Szonja lenne az eszköz, ahhoz, hogy A-t beszoktassák az oviba, ezt A apuka minden nap el is sorolja a lányomnak, hogy mennyire várja már A, Szonját, hogy menjen. Kivagyok ettől, egyrészt az én gyerekem is új helyzet előtt van, akármilyen kis cserfes és barátkozó, nem hiszem, hogy minden reggel szembesülnie kellene egy magán kívül őrjöngő kislánnyal. Itt nem arról beszélek, hogy beszoktatás alatt sokszor eltörik a mécses, hanem arról, hogy 9 hónapja minden reggel az a műsor. Másik az én gyerekem egyébként le van magasról....de megoldhatná ezt a dolgot, ráadásul úgy, hogy rátestálták, sőt engem is csak a kész tények elé állítottak. Bundi persze annyit mondott, hogy majd megoldja Szonja ezt is....szerintem meg nem látja a Zuram, mekkora lelki terhet akarnak rápakolni a lányunkra. Hát nem, és itt tényleg előjött belőlem az anyatigris. Egyrészt A. anyukája a bezzegeléssel és a veresenyeztetéssel erre az egészre rátesz még egy k.... nagy lapáttal, az én gyerekem szeretném ha játszana az óvodában és nem az lenne a fő szempont, hogy kinek a fűje zöldebb. Abban tuti fixre biztos vagyok, hogy apuka már szólt annak érdekében, hogy a mi gyerekünk az ő gyerekét támogassa. Én meg a következőre jutottam, semmiképp sem szeretném ha egy csoportban lennének. Ergó mindegy melyik csoport, de a MÁSIK legyen. Aztán most ezen agyalok. Nem szeretném ha mondjuk a lányom máris előítélettel fogadnák, ha mondjuk előadom miért és mit akarok. Nem szeretném ha visszajutna A. szüleihez mert Bundi és G. az apuka tényleg jóban vannak az, hogy én mondjam el nekik, ami számomra a legtisztább lenne egyenesen lehetetlen, mert tuti nem tudnám befejezni a mondandómat úgy itt hagynának... (apukánál volt már rá példa, amikor nagyon finoman próbáltam pszichológus ismerőst javasolni a kislánynak, szerinte cinikus vagyok, mert pusztán az zavar engem, hogy ő a Harvardra fogja járatni a lányát, mire én szerintem reálisan visszakérdeztem, hogy mentősfizetésből-e, másik példa, hogy amikor mondtam, hogy babát várok , a következő volt a reakció : b.... meg! Azért megköszöntem neki a gratulációt és elmagyaráztam, hogy szerintem nincs annál nagyobb dolog, hogy testvére születik a lányomnak, nem adhatnék nagyobbat, szerinte meg pocsékság egy gyerek is). Rutinovis barátnőm szólt, hogy beszél ő az érdekemben, de az meg, hogy venné ki magát. Várjuk meg a csoportbeosztás, és hátha valami csoda folytán nem kerülnek egy csoportba, a mégis meg majd akkor szóljak? Esetleg álljak elő már a beiratkozásnál? Szóval úgy vagyok most, mint Micimackó csak töröm-töröm a fejem, de nem találom a jó megoldást, szóval most nagyon számítok a véleményetekre. Remélem, hogy értitek a lényeget ebben a nagy iderakott katyvaszban, nem önzőnek akarok tűnni egyszerűen azt akarom, mint minden anya a gyerekének a lehető legjobbat. Tényleg rengeteg erőfeszitést tettem a kislány érdekében, hogy javuljon a helyzet, de süket fülekre találtam. Bármilyen nagy is Szonja, iciripiciri még ahhoz, hogy mindenre érzékeny lelke ekkora feladatot kapjon, amibe ugye már beletört az anyja bicskája is...szóval nagyon várok bármit-mindent Tőletek!!!

10 megjegyzés:

Edina írta...

Lili, ez tényleg nagy teher lenne a lányodnak...
Nem is tudom mi lenne a legjobb megoldás! Még emésztem egy kicsit magamban... mindenesetre lépni kell valamit mert nagy a valószínűsége hogy Szonja is meg fogja szenvedni ezt a történetet..
puszillak

mariann írta...

Szia!
Szerintem tegyel felre minden olyan erzest,hogy "jaj, mit gondolnak", es beszelj a vezeto ovonovel.
Mondd el, mi a gond, szerintem meg fogja erteni.
Most a sajat gyermekedre kell gondolnod elsosorban, es ha van ra mod, biztos masik csoportba teszik Szonjat.
Viszont a kinti jateknal mindenkepp talalkozni fognak, gondolom, az osszes csoport egyszerre van kint, hacsak nincs kulon udvara minden csoportnak.
Kar, hogy a masik ovi olyan messze van, en biztos oda vinnem maskulonben.
Megertelek, hogy vivodsz, es nem akarsz onzonek tunni, de ez az elet rendje, elso a gyermekunk, nehogy mar a mase miatt hatterbe kelljen szoritani!
Bocs a sok szovegert!

Beablog írta...

sztem beszélj a beiratkozásnál erről. lásd a fenti hozzász-t. teljesen egyetértek vele (rutinovis vagyok én is:-)) az első a gyereked érdeke, nem a "barátaitoké". Amúgy az nem is barátom akivel oda-vissza nem lehetünk őszinték egymással.
Másfelől ha most rátoktapadnak így is marad, jobb az elején gátat szabni. Valamint már te is tapasztaltad hogy a belső megérzéseid JÓK!!!!!!
üdv

Bea

kované írta...

Bizony, Szoninak elég lesz megküzdeni a saját leválásával, akármilyen kis vagány, mint az enyém is, de nálunk is volt másfél hónap "éhezés", és bizony nem könnyű. Se neked se neki. Mindenképpen jelezd a beíratkozásnál a problémádat. Az meg, hogy idáig fajult ezzel a gyerekkel a helyzet az oviban, az óvónők hibája is, mert ez nem normális, már rég a nevelési tanácsadóba lenne a helye. Bár részleteket nem tudok, lehet küldték, csak nem vitték el. Ördögi kör ez, de ti maradjatok ki belőle amennyire csak lehet!Utolsó lehetőség a szülői aláírásgyűjtés, mert nem hiszem, hogy ezt a viselkedést a többi szülő is jó szemmel nézi.Nálunk volt ilyen bár a suliba, és átrakták máshová a gyereket.Az a baj, hogy integráció néven sok mindent meg lehet csinálni és többet ártanak vele, mint használnának!

Névtelen írta...

Nem vagyok pszichológus, de szerintem a szomszéd kislány eséllyel autista.
Ha az én lányom lenne Szonja, tuti másik csoportot keresnék neki, bármelyiket, csak azt ne, amiben ez "A" kislány van, egyszerűen azért, mert sokkoló lehet minden nap látni egy hányásig üvöltő gyereket.
(Az én lányom kiscsoportos és máig összerezzen, mikor egy kis csoporttársa szinte minden nap sír reggel az oviban... pedig ő "csak" sírdogál...)

Üdv:Em.

Márti írta...

Először is lemaradtam Szonjus szülinapjáról, pedig eskü eszembe volt, csak épp előtte és már utána,most:) Sok szép örömet kívánok Nektek a negyedik évre a göndör fürtös nagy lyánnyal.

Első olvasásra nekem is az ugrott be, majd Szonja megoldja.Később pedig az, hogy ez az óvónők dolga, nem csak Szonjára lehet rossz hatással egy üvöltöző kislány, hanem más gyerekre. Az óvónőnek kellene javasolni a pszichológust a szülő felé. A segítés a ti részetekről azért is nehéz, mert érzelmi kapcsolatban vagytok a családdal.Tudom kicsi hely, de azt gondolom (magamból indulok ki) ha "névnélkül" kéred a kislány estének vizsgálatát, akkor nem tudódik ki a család felé a jelzésed.

cucka írta...

Drága Lil, elolvasta, aztán aludtam rá "párat" és leírom mikre jutottam.
Tudod, mi már oviban és az egy hónapos folyamatos járással "rutinrókának" érzem magam, már amennyire ebben a kérdésben lehet annak lenni. Nálunk kicsit más a helyzet, egy ovi van, két csoporttal, teli sok-sok hátrányos helyzetű gyerekkel, akiknek szinte már jobb, hogy oviba járnak. (tudom, nem ugyanaz a helyzet).
Az első gondolatom az volt, hogy egy gyerek, és gondolok most itt Szonjára, sosem érzi ezeket a dolgokat akkora tehernek, mint azt egy felnőtt gondolja, csak általában abban az esetben, ha egy fölnőtt túl sokat problémázik "felette". szóval, még működik a te idegességed az ő idegessége is, a te félelmeid az ő félelemei elv, így próbáld meg kicsit lazábban kezelni. Aztán aludtam rá még egyet és rájöttem, ez annál egy fokkal azért komolyabb. És ekkor eszembe jutott a mi esetünk: van a Hunor csoportjában egy kisfiú, jó családból származik, mégis annyira furcsa, nem szeretek ilyet mondani, de valahogy van benne egy nagy adag "gonoszság", és most nem találok erre jobb szót, látszólagosan kedves és barátságos, ám amint egy pillanatra elfordítanád a fejed, a simogatása ütéssé, csípéssé válik és az arcán megjelenik egy önelégült, torz vigyor. Mindig ő az első, aki fogadja reggel Hunort és délben Minkát és engem. És sokáig nem tudtam, mit kellene tennem, mert amikor Hunc elkezdte az ovit még nem volt a beszédfejlődése csúcsán és sokszor bántotta úgy ez a kisfiú, hogy sírva fakadt és nem tudta elmondani, miért. Én hagytama dolgokat, bár a szívem facsarodott össze, hiszen nap közben nem lehettem mellette, ám amikor ott voltam, előfordult, hogy megszorítottam én is a kezét amikor éppen csípte a Minát és elsziszegtem neki, hogy nem bántunk senkit és nem álcázzuk simogatásnak sem az ütést. Nem tudom, hogy jól tettem-e, azóta azt látom, már nem kóstolgatja sem Hunort sem Minkát, Hunor meg ösztönösen kerüli, ha mégis egymás mellett vannak, nem foglalkozik vele. Persze, ez egy kicsi probléma, meg sem közelíti a tieteket, ezért én azt gondolom (többszöri átgondolásra), hogy én igenis leülnék az óvodavezetővel, akiben megbízom, hiszen a gyermekemet bízom rá napközben, és őszintén elmondanám a kételyeimet-problémáimat és a tanácsát-segítségét kérném. És kérném a másik csoportot, még ha ez megkülönböztetésnek vagy túlzott óvásnak is tűnhet, hiszen, nem lennél egyetlen percig sem nyugodt, ha egy csoportban lennének.
A legfontosabb viszont: hallgass önmagadra, gondold végig hogyan lennél a legnyugodtabb, és mennyire tudnád elnyomni a lelkiismeret-furdalásodat (mert tudom, hogy lenne, még a történtek ellenére is)
Ölellek és várom, hogyan döntöttél, sok puszi!

Dius írta...

Talán kissé túlságosan is rutinrókaként.. fogok Neked erről írni, de sajna ma már nem bírja az agyam tovább a működést. Ígérem, holnap pótolom, és remélem segítségedre lehetek.

Dius írta...

Sokat gondolkodtam ma, sokat gondoltam vissza arra a sokéves tapasztalatomra, ami azóta gyűlik, hogy 9 évvel ezelőtt az elsőszülött gyerekemet beirattam az oviba. Azon gondolkodtam, hogy ugyan mit is tanácsolhatnék Neked mást, mint hogy igen, válassz óvó nénit, és semmiképp ne a szomszéd kislányét. Ezt csak azért mondom, mert Neked lesz könnyebb elengedni a lányodat, ha tudod, hogy nem kell versengenie, nem kell támaszt nyújtania. Tény, neki nem ez a feladata, mert egy kislány.
De..azt gondolom, ez a szomszéd kislány komoly szeretethiányban szenved. Lehet, hogy hordozhat autista jegyeket, ám azt gondolom, az óvodapedagógusok azt már észrevették volna, és megfelelő szakemberhez irányították volna őket (nem megtehetik, kötelességük). A reggeli ordítás, hányás nem azért van, mert ő annyira rossz, sokkal inkább azért, mert ez az egyetlen módja, hogy a szüleiből érzelmet csikarjon ki. Agresszív a többi gyerekkel, mert azt látja, mindenkit szeretnek, csak őt nem. :( Szomorú sors jutott neki, afféle tipikus nehezen szocializálódó zseni lesz. :( Tudom, nem pótolhatja senki a szülei szeretetét, és máris elvettek tőle annyi mindent, amit soha, senki nem pótolhat. Szonja viszont lehet neki egy akkora kapaszkodó az életében, mint senki eddig még. Lehet számára egy "ugródeszka", aki "miatt" elérheti a szülei odafigyelését.
Megéltem már az ovis csoportok, iskolai osztályok körében nagyon sok mindent. Volt közveszélyes csoporttársa a legnagyobbnak, volt down szindrómás gyerek, volt autista is, a kicsinek most több gyermekotthonban élő csoporttársa van. Voltak álmatlan éjszakáim olyan osztálytárs miatt, aki rossz útra akarja téríteni a fiamat. És igen, gondoltam rá, hogy azonnal kimenekítem onnan. De nem teszem. Hiszem, tudom, hogy a sors senkire nem tesz több terhet, mint amennyivel elbír.
A ti esetetekben is ezt gondolom. Lehet, hogy nem is kerülnek egy csoportba semmiképp. Lehet, hogy később osztálytársak lesznek. És az is lehet, hogy kiderül, ez a kislány az oviban egy tündér, mert mondjuk szeretik az óvó nénik, és képesek gyerekként bánni vele.
De az én véleményem is csak egy a sok közül. Ha a szívedben úgy lesz nyugalom, akkor kérd külön Szonját. Bűntudat nélkül.
Nem tudom segítség voltam e, vagy csak még több dilemmát okoztam.. remélem nem ez utóbbi. :)

Lili írta...

Sziasztok!

Nagyon-nagyon köszönöm Mindenkinek!Sokat segítettetek. Most éppen várakozó állásponton vagyunk, beiratkoztunk. A. anyukája pedig kinyilatkoztatta, hogy ha nem engedik fel középső csoportba a kislányt, aki nagyon ragaszkodik az óvónénihez, de késős, akkor átviszik a másik oviba, mert itt sok a roma. Roma mindenütt van, én itt jelen esetben a be nem illeszkedés kendőzését látom. A mi szempontunkból mindegy, hiszem, hogy a sors keze, de semmiképp nem kerülnek egy csoportba a fentiek szerint.