Felkészültünk!?

Az a helyzet, hogy megpróbálom tenirozni magam, de kivagyok, nem kicsit. Holnap elseje, egy átlagos csütörtöki nap, ami eddig mindig úgy zajlott, hogy felkeltünk, felöltöztünk és elmentünk a piacra, ahol megreggeliztünk a pékségnél. Szonja vagy pogácsát kért vagy pizzaszeletet, aztán sétáltunk egy nagyot. Holnap egy egészen új csütörtök kezdődik nekünk, egy egészen új dimenzió, egy egészen új időszámítás. Holnap reggel is elindulunk, ez a csütörtök lesz az első óvodai napunk. Be vagyok tojva...Az sem dob túl nagyot a hangulatomon, hogy a fórumon most ez a téma, minden kiskölök most kezdi, hát eléggé lehangolók a beszámolók, senki sem rohant önként és dalolva be az óvodába. Szonjával szinte egész nyáron erről beszélgettünk, felhőtlenül boldog, hogy már csak egyet kell aludni, az előbb még azt is közölte, amikor mondtam, hogy én is ott leszek vele, hogy minek? Azért elgondolkodtam bakker, hogy neki ennyire könnyen menne a leválás, mennyire ragaszkodik akkor hozzám?Esetleg készüljek én is a holnapi nagyjelenetre? Tudom már mondtam, de be vagyok tojva és sokkal inkább magamtól, mint a kis ovikezdőmtől, most itt ülve is folyamatosan ostorozom magam, hogy nem fogsz bőgni, nem fogsz bőgni, ciki, ciki. Pár napja ecseteltem a óvónőnek, hogy nem birom annak a tudatát, hogy eddig mindent, amit én láttam, tapasztaltam, minden mozdulata, perce ami eddig kizárólagosan az enyém volt, az mostantól a tiéd. Csak mosolyogva annyit mondott, hidd el tudom milyen érzés. Be vagyok tojva, mert most kapni fogok egy visszaigazolást arról is, hogy megy nekem az anyaság, hát remélem nem bukom meg, már így a nevelési év elején. Még csak most hoztam haza a kórházból ezt a kis babaszagú csomagot, még csak most jártam vele fel-alá, mert fájt a hasa, még csak tegnap voltam kiakadva, hogy miért nem mászik, jár, az meg kb egy órája volt, hogy az első szülinapi tortáján mancsikolta a marcipánmacit. Mikor nőtt meg ez a lány? Be vagyok tojva...mert lehet, az élet rendje szerint neki minden könnyen fog menni, imádni fogja az óvónénit és a kortárscsoportot, de én??? Mi lesz velem nélküle egész nap? Kivel táncolunk a kicsilegóra, kivel kávézom a teraszon, kit támad majd meg a pusziszörny. Persze, tudom, itt marad nekem Kira, akit kedvemre babusgathatok, de holnaptól az ő életében is nagy változások lesznek, tudom, hogy keresni fogja a nővérét, hiszen a sok civakodás ellenére nem tudnak meglenni egymás nélkül. S lehet ki fog nevetni majd az óvónéni, ha elmondom, hogy ha megüti magát, akkor mindig meg kell puszilni a bibi helyét, hogy ha alvás közben elzsibbad a keze, akkor masszírozni kell, hogy csak a gyümölcsteát szereti, hogy ha nagyon nyugtalan a Tavaszi szélre nyugszik meg. Azt is tudni fogja, hogy néha nem méri fel az erejét és játékosan, de olykor fájdalmat okoz? Tudni fogja az óvónéni, hogy nem szereti a zoknit, hogy biza néha wc-kor még alulról mindig pucérra vetkőzik. Tudni fogja az óvónéni, hogy a két legdrágább kincsem közül, az egyiket rábízom? Tudja ugye ő is, hogy egy életre felelősek vagyunk azért, akik megszelídítettünk, mint a Kis Herceg!? Be vagyok tojva, és mondogatom én magamnak, hogy ez az élet rendje, meg érett rá, hogy leváljon, minden tőlem telhetőt megtettem, nem sajátíthatom csak ki magamnak. Jöhetek a saját frázisommal, hogy mindennek a vége, valami újnak a kezdete. Holnap egy nagyon fontos szakasz kezdődik el és én be vagyok tojva, mert mindennél jobban szeretem és féltem. Ő meg azt hiszi, hogy minden csodaszép és csupa móka az óvodában, de biztos, hogy lesznek kemény napok. Ő nagyon várja a holnapot, éppen annyira amennyire én félek tőle, kész már most bőgök, gondoljatok ránk reggel, olyan nehezen megy nekem ez az elengedés, az én szememben olyan kicsike még.... Mondtam már: be vagyok tojva...:)