Khmm és mégegyszer khmm...

Észre kellett volna vennem a jeleket. Amik naná, hogy megvoltak, csak elsiklottam felettük. Már karácsony előtt kezdődött, amikor óvónéni, kimondta a tutit, hogy nagy a szerelem. Egyik fülön ki a másikon be. Aztán jött a szünet és a kishölgy már alig várta, hogy mehessünk oviba. Aztán szerdán már ugrándozva dudorászva ment és állítom ha nem lenne füle, körbeszaladná a szája a fejét. Szerdán már pusmogtak az apjával, pusziról, mindenféle ölelkezésről és napi 30x hallottuk a nevet, hogy Sanyika. Khmm... Aztán tegnap mentem érte és közölte, az óvónéni, hogy haha meg huhu. Ugyanis táncoltak a prücskök, naná, hogy enyim gyerek párja Sanyika, majd miután befejeződött a tánc, kiskisasszony kérte, hogy had táncoljanak ők még egyszer, a leves már az asztalon gőzölt, de engedélyt kaptak, összeborultak, mint a káposztalevelek, daduska közölte, hogy úgy lassúztak, mint a nagyok a dizsiben. Hazafelé beszélgettünk, Szonja közölte, hogy szerelmes. Mire visszakérdeztem, tudja-e mi az, diplomatikus választ kaptam a pipacspirosra piruló 3és félévestől. "Amikor a közelemben van, midig mosolyognom kell." A hősszerelmes kisfiú már abba belepirul ha meglát, magas, szőke, igazi kisherceg, ma is csak úgy rohant a lányomhoz. Ő védi meg, ő ül mellette, ő fogja a kezét, ő a párja a sorban. Két copfi kell, mert Sanyikának az tetszik és egeres pörgős szoknya, mert azt mondta Sanyika abban olyan szép. Együtt kirakóznak, együtt ebédelnek és szemmel láthatóan mindkettő igazi gyerekszerelmes, tegnap éppen Sanyika túrórudifelezésének lehettem szemtanúja, jót mosolyogtunk újfent a "nászasszonyjelölttel." Komoly boldog és tiszta érzelmeket él meg a kicsi lány, igyekszünk mi is komolyan venni. Közben persze kicsit csak vigyorgunk apjukkal, aki természetesen - elmondása szerint - hamarosan fel kell mérje a sóspuskakészletet.