Pontosan egy éve...

...hogy félárva lettem...minden nap eszembe jut apu és öröm tölt el ha meglátok valakit, aki hasonlít rá, még mindig azt hiszem ő sétál szembe velem az úton...1év elteltével is összegyűlnek a könnyeim és végiggurulnak az arcomon...az űr, amit hagyott maga után már soha nem pótolható...annyi mindent szerettem volna még vele, együtt...annyi mindent szerettem volna még mondani...Isten éltessen apukám, ott a fenti országban a 72. születésnapodon, fura fintora a sorsnak, azon a napon mentél el, amelyiken érkeztél közénk.

"Nem olyan borzasztó az, Teofil. Az ember elalszik lassan, és nem ébred föl többet. Csak pihen és pihen. Pihenni jó… A sebesült felnyögött. Szemei lázasan remegtek. -De az élet! Soha többet nem látni az erdőt, és nem hallani a madarakat! Pedig az élet olyan szép Nuca… -Itt maradsz te Teofil ezután is. Csak nem láthatnak többé az emberek. Nincs több bajod az emberekkel. Te hinted éjszaka a harmatot a fűre, és te rázod le a fák leveleit ősszel. És amikor az első virág kinyílik az erdőn, ott állsz majd mellette és megfested a szirmait. Együtt szállsz a pillangókkal és ujjaid megérintik a fenyőtűk hegyét, és azok csillogni fognak tőle a napban, és te hordod majd, mint a szellő a jó illatot üvegből üvegbe, és meglesed a tündéreket, amikor fürödnek… Az asszony beszélt. Az ember nehezen hörgött, szája megrándult néha, mintha mondani akart volna valamit, aztán a hörgés csöndesedett, a szemek elvesztették a fényüket, az élet láthatatlan párája elszállt valahova a kék végtelenbe…”

Wass Albert