Az a helyzet...

hogy kissé lesül az arcomról a bőr, mert a héten bizony többször is ideültem, számtalan gondolattal a fejemben és mégis csak a kurzor villogott a az üres képernyőn, amolyan tabula rasaként. Pedig lenne mit írni, hiszen itt volt ugye a nagy locsoló és feltámadó ünnep, a lányok, anyjuk és nagyanyjuk egyaránt kapott az illatokból, szóval elhervadásnak nyoma sincs, rajtam mégis ko-val győzött a tavaszi fáradtság. Kicsit lemerültem, fáradt vagyok...különösebb oka pedig nem kellene, hogy legyen. Igaz Kira továbbra is ébreszt éjszakánként, Szonja pedig amolyan "gyümölcs a fán" módban él, ami sok-sok energiát, szeretetgombócot és extra figyelmet igényel. Az esti elalvásuk is kitolódott a héten, ma volt a csúcspont, fél 11 és jó ha 10 perce alszik mind a kettő. Szonja mondjuk teljesen fel van pörögve, a holnapi szülinapi buli miatt, jönnek a vendégek és lesz zene, tánc, torta, minden ami kell egy négyévesnek. Én meg csak kapkodom a fejem, hogy jesszasz 4 év, hol van, közben meg annyira emlékszem minden egyes pillanatra, mintha beleégették volna. Igyekeztünk a héten a jó időt is kihasználni, mert holnaptól újra beborul, mint Micimackóéknál. Közben kisvárosunkban is zajlik az élet, a főnököm nyugdíjba megy és jövő héten bemutatják az újat, kicsit nekem olyan oroszlánkirályos a sztori. Igazából, most, hogy itt elmélkedek a billentyűzet felett eszembe jutott a fáradtságom igazi oka, az esetlegesség, túl sok minden esetleges az életünkben, esetleges mikor kell visszamennem dolgozni, és ezáltal Kirának oviba, esetleges lesz-e feladatom és ha igen, mi. Mindezen okok esetlegessége attól függ, hogy Bundi esetlegesnek tűnő munkái, mikor válnak ténylegessé, válnak-e egyáltalán. Agyilag vagyok leginkább fáradt, hogy szinte naponta kell B tervet készítenem, hiszen az A-val mindig van valami gebasz. Lehet ez most amolyan folyamatos sírámolásnak hangzik, pedig nem annak szánom. Hiszen megy a verkli és mindig van B terv is, erre a sok esetlegességre. Olyan ez, mint egy akadálypálya, ha sokat és sokáig mész rajta, még talán várod is, hogy megugrod-e a következő lécet és egy idő után már nem is tűnik annyira nehéznek az egész. Mindezek ellenére vágynék már egy kicsit a hosszútávfutás állandóságára. :)