Tudom én, hogy nincs ilyen szó, de a rengeteg számítógépes szleng mellett legalább egyet had újítsak már én is. Nya szóval az van, hogy az egyik szemem sír, a másik meg nevet, a nevetős, az az ért sokkal jobban nevet, de félre a rébuszokkal. Az van, hogy Bundásom cirka három hete van összepakolva, startra készen, hogy indul dolgozni. Amikor minden napot úgy élsz meg hónapok óta, hogy ugyan lesz-e valami, sikerül-e valaha, akkor úgy van vele,mint az egyszeri ember, hogy már igazán nem hiszel benne. Amikor pedig már akkora a lekvár, hogy sátrat lehetne varrni sárga csekkekből, és sakkozni kell, hogy jó esetben eléldegéljünk fizetéstől-fizetésig, akkor az már ultragáz. Ha nincs pénz, akkor ingerlékenyebb vagy, mert sok a gond, ha sok a gond, akkor egyre inkább türelmetlenebb vagy és ezzel már be is szálltál a mókuskerékbe, amiről vagy leszédülsz vagy csak tekered, amíg bele nem döglesz. Tudom, hogy ez az általános tendencia, ma nálunk és sajnos majdnem mindenkinél. Aztán alkut kötsz, hogy fel kell adni, szét kell szakítani a családot, hogy jobb legyen, legfőképpen a gyerekeknek legyen jobb, miközben ők sinylik meg leginkább ezt a távollétet. Hónapok óta szeretne Bundás kijutni külföldre, s nem azért, hogy újgazdagok legyünk, hanem, hogy megéljünk, ne adj Isten ki tudjuk fizetni az adósságainkat. A rém pedig egyre nagyobb volt, és egyre közelebbi, hiszen hamarosan én már csak gyest kapok. Aztán ma délután 1-kor csörgött a telefonom, Bundi hívott, éppen az oviban voltam, mert ma egy értekezlet miatt haza kellett hozni a gyerekeket ebéd után. Mondta, hogy van egy jó és egy rossz híre, az ilyenektől mindig kivagyok, mert soha nem tudom melyiket akarom hallani előbb, ha a jót, akkor kevés ideig örülhetek, mert jön a feketeleves, ha a rosszat, akkor pedig keserű szájízű már az a jó hír, ami egy rosszat követ. Úgyhogy ilyenkor frusztrált leszek és azonnal tudni akarom mindkettőt. A jó hir az volt, hogy van egy külföldi meló, olyan cégnél, ahol már dolgozott, a rossz, délután 4-kor indulni kell. Hát bakker ha azt a két órát láttátok volna, ami alatt mi ketten startra készre raktuk a Zuram, nagyon röhögtetek volna, de sikerült, így már útban van Berlin felé. Mivel tudom, hogy nem volt más megoldás, jobb meg pláne nem, inkább egy nagy teher szakadt le rólunk, sok-sok átagyalt éjszaka után. Nem panaszkodtam itt sokat, mert amolyan jég hátán megélő vagyok, de az eddigi évünk a szokottnál is sokkal keményebb volt. Tudom, hogy nem lesz könnyű, mert itt maradtunk most négyen csajok de megoldjuk. Szonja kis okos, szépen elmagyaráztuk, megérti és tudja, mi miért történik, Kira még sokáig kiabált a teraszról, hogy appa és nagy kerek szemekkel nézett amikor magyaráztam neki, hogy apa most nagyon sokáig nem jön. Nem mondom, hogy egy percre sem facsarodott össze a szívem, de úgy fogom fel, hogy erre az egyetlen megoldásra is annyit vártunk, hogy most nagyon örülünk neki...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése