Mert búcsúra szükség van az új kezdetekhez...

Végső búcsút vettünk a szülői háztól...mindössze 1db fényképet csináltam a kapuból, amit utoljára bezártunk a tesómmal, mielőtt odaadtuk a kulcsokat az új tulajdonosnak. Nem töltöm fel ide, mert a képet nézve csak a csupasz ablakokat látom és a gyomos virágoskertet, nincs benne már élet. Nem tudom átadni, azt, hogy minden egyes téglában benne van apukám lelke és munkája. Azt sem tudom átadni, hogy a féltett lugasokon éppen érett a szőlő, megkóstoltam és igazodva a szólásmondáshoz, savanyú volt. Nehéz volt a búcsú és felfoghatatlan, életem első 18 évét ott abban a házban töltöttem. Ott tanultam meg biciklizni egy húsvéti napon, senkit nem hagyva segíteni, csak körözni fel és alá. Ott volt az emeleti kis rezidenciám, a bulik, az első szerelem. Nem tudom átadni a hangulatot sem, azt a sok-sok emléket, amit bezsákoltam egyedül a héten. El kellett hoznunk mindent, de a a legfontosabb belőlem egy darab ottmaradt. Csak emlék már az a kép is, amikor a mini Szonja papa óvó ölelésében áll az ablakban és integet, én meg bőgve indulok világra hozni a kishúgát. Ott él bennem apa mosolya, amikor megleptük mindnyájan a születésnapján. Ott él bennem a mézeskalács és a kókuszos süti illata, amit nagymamám sütött és csak úgy repült felfelé az illata, én meg lefelé a lépcsőn, hogy megkóstolhassam. A lépcsőn többször is repültem, a nyoma egy életre az ajkamon maradt. Most itt ülve azon gondolkodom ugyan bekerült-e valamelyik zsákba a macim, amit az első születésnapomra kaptam. Szerencse, hogy az emlékek nem bezsákolhatók, mert nem lenne akkora zsák. Anyu nem jött velünk, úgy döntött nem szeretne búcsúzni, mert neki az marad az otthon mindig, én közben pedig már itthonra találtam és körbe nézve azt gondolom furcsán peregnek a homokszemek...félmosollyal örülök, hogy itthon-otthon vagyok.

"Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon. Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon."
Wass Albert