2010. április 3., szombat

Nyúl, nyúl, nyúúúúllll


Valahogy úgy vagyok ezzel, mint szegény zsaruk a sünnel, kicsit kezd már kiakasztani a Tepsifüles. tegnap mindenki a világvégére készült, ergo a boltokba beférni nem lehetett, ma már kenyér sem volt. Ráadásul aranyeső helyett ónos eső esett egész délelőtt. Munkát melóba lazára vettem 3 egész napot dolgozok még, juhéjjj. Tegnap barátilag sütögettük a szalonnánkat, én a derekam körül, más a kucujét. A fiúk úgy este 11 körül már egyáltalán nem voltak szomjasak, ajvé házipálesz, akkor született meg a nem éppen ünnepi vicc, hogy Mivel a legjobb festeni a húsvéti tojást??? ......Rúzzsal, khmmm... Ma reggel hétkor én, mint absztinens már éppen a kókuszgolyókat söndörgettem, míg a család másik fele lelkesen horkolt, ded a csúzdázás, Bundi a lecsúszás (pálinka) jóvoltából. Mindent megfőztem, megsütöttem, kirántottam, berántottam és épp a barátnőméket várjuk, Esztergomból jöttek haza, elmentek Szilvásra lovakat nézni, és hazafelé betérnek a mi istállónkba is. Végre nem felejtettem el a kislányuknak, Blankának ajándékot venni, volt pár cikis helyzetem ebből. Ugrálólabda kincstárra leltem rá. A helyi Gucci (100ft-os) üzletben volt leakciózva, kapaszkodj, azért, mert nem tudták szájjal felfújni, kemény 350 ft/db volt. Eszem megáll...felvásároltam a készletet, egy darabig minden kölök ugrálólabdát fog kapni. Ez a húsvétolósdi nekem már nagyon régen nem jön be, ugyanis gyerekként agyontaposták a palotapincsimet, mert azt hitték lábtörlő (nem röhög). Ez olyan mély lelki nyomokat hagyott bennem, hogy már a nyúl sem tud vigasztalni. Szóval nem ünneplünk, pihenünk, holnap Szonja és én apuékhoz megyünk, Bundi szerintem tovább agonizál. Hétfőn meg Szent Heverde nap lesz és elhervadásgátlókat kapunk.

Aranyköpések

Új szó a kisasszonynál, bármire amit keresünk és vélhetőleg ő a tettes, szempilla rebegtetéssel és ártatlan pofival: - Eltűűűnt.

*****
Hozza a Sportcipőm.
- Kocos, tiszta sáár, ki kell mocsni.
- Igen Szoni ki kell mosni
- Igen, Szonja kimos és ezzel a lendülettel bevágja a mosogatóba a zsíros edények közé.






Nincsenek megjegyzések: