Szerelmetes magzatom...

Bizony ám, a magát 5 és 3/4 évesnek aposztrofáló  fiatal hölgy szerelmes lett.  Talán most először érintette meg úgy igazán Ámor nyila. Mindez az ominózus bulin történt, megérkezett a bogárszemű és éppen olyan különleges kisfiú, mint amilyen a neve Ármin. Ahogy belépett az ajtón nem lehetett nem észrevenni Szonja csillogó kék szemeit, de Szonja ugyebár kezdetben visszahúzódó, csendben megfigyelő típus, tisztes távolságból rajta tartotta a szemét a fiatalemberen. Amikor azonban újabb hölgyemények érkeztek a buliba akcióba lépett, táncoltak, nevettek és a buli végén a búcsúkor Szoni olyan puszit nyomott le a fiatalembernek egy nagy ölelés közepette, hogy még én is belepirultam. Nem különben vette intoleránsan azt a tényt sem szerelmetes magzatom, hogy nem a fiatalemberrel jövünk haza, hanem egy másikkal. Aztán az esti összebújós, napot megbeszélős sutyorgásunkon még a sötétben is látható pirulással elsuttogta, hogy bizony már neki is van szerelme. Természetesen kellő komolysággal kezeltem a helyzetet és biztosítottam arról, hogy ez nagyon jó és szép dolog, amitől boldogabbak lesznek az emberek. Titoktartásra esküdtem, hogy csakis apának mondhatom el, hogy megjelent a színen az első vőjelölt. Természetesen felírtam a szülinapi meghívottak listájára a fiatalembert, közben meg abban reménykedtem, hogy 10 év múlva is én leszek a fő bizalmasa a szerelmi ügyek terén. Jó ránézni, egyszerre vigyorog és szégyenlősködik, repdes és énekel, szerelmes semmi kétség. Nagyon jó lenne ezt így, ezen a megélési szinten megtartani nála, hogy ne plüss szívekben és Valentin napban mérje az érzelmeit, hogy ne kelljen titkolóznia, hogy érezze-tudja hozzám mindig fordulhat, hogy igen én meg fogom vigasztalni majd az első keserű csalódás után is. Jó látni és érezni tőle/benne ezeket a tiszta érzelmeket, amiben még nincs benne a "meddig tart" és "mi lesz ha" bizonytalansága. Érik és nő, már nem kell neki lassan az a biztonságos karó, amit én nyújtottam a kicsi palántámnak, lassan fölébe növekszik, de remélem, hogy azt mindig tudni fogja, hogy  a karó mindig megmarad neki, ha már nem is kell, hogy tartsa őt...

Ez a természet cselszövevénye
Szeretni kell…
Meghalni érte,
De inkább élni, szolgálni őt,
A tündérbájú csecsemőt.
Hát mosolyogj, kis földi angyal,
Mosolyod gyógyít és vigasztal
Mint a tavaszi napsugár,
Mint a gyümölcsérlelő nyár

(Várnai Zseni)