22-es minimanó

Nagylányunk 22 hónapos, 22 hónapja minden egyes posztban leírom, hogy milyen hihetetlen, hogy itt van velünk, azt hiszem még nagyon-nagyon sokáig le fogom ezt írni. Tegnap azon gondolkoztam, mi az amit a legjobban szeretek benne. Imádom a tejbetök vigyorát, vagy ahogy hunyorogva huncutkodik. Hihetetlen élmény látni, ahogy napról-napra egyre többet és többet csacsog. Még a kategorikus gyorsan kimondott nemjeit is imádom. A kunkori haját, a valószínűtlenül kék szemét, a kacska lábujjait, a zokniundorát. Ahogy telefonál sétálva, pontosan úgy, ahogy azt az apja teszi. Ahogy maga körül forgatja a világot "térdrekényszeritve" még a nagyszüleit is, az apjáról nem is beszélve, nagyon jó látni az ő szimbiózisukat. Tegnap itthon voltam vele, egész nap az orvosokat jártuk, akkor sír ha elhozom a rendelőből. Délután elvittem a bőrgyógyászatra is, kb 40-en voltak, kiszúrt magának 2 kisgyereket, eléjük állt, nézte őket szótlanul, majd megsimogatta őket, rögtön utána át is ölelte egymás után mindkettőt, mondta is mellé szeretlek, majd hívta őket játszani.. A sosem látott doktornőnek azonnal az ölébe mászott, kért receptet, pecsétet, tollat, bőszen rendelt ő is. Büszkén lobogtatta receptjét, amit sk szerkesztett. Jó volt látni az arcokat, a sok unott, fáradt, beteg ember arcára csal mosolyt. Akkor döbbentem rá, ezt szeretem benne legjobban, ezt a bizalmat, ezt a szeretni tudást és ennek kimutatását, ezt az őszinteséget, ezt a hitet, tanulok tőle nap, mint nap....szeretem!