Ingyen ölelés

Emlékszem, először, mint minden ez is ááámerikában terjedt el. Emberkék kis kartontáblákkal, mint Klapka a Vámház körutasával kiálltak mondjuk egy aluljáróba és ingyen osztogattak az ölelést. Aztán, mint minden ilyen hagyományteremtő dolog, begyűrűzött biza kishazánkban is, először a fővárosban, majd vidéki nagyvárosokban is. Meg kell mondjam, nagyon kedves, szeretetteli kezdeményezésnek tartottam kezdetben. Pár pillanat, ahogy belesimulsz valaki karjaiba, mosolyogsz, hallod a szívdobbanását, érzed az illatát és szabadul is fel az endorfin. Biztos van, akiknek ez tényleg nagyon jó, én nem vitatom, nekem is nagyon jó, ha olyanokat ölelek, akiket szeretek, nem pedig vadidegen embereket. Boldogan fúrom a fejem Szonjához, ölelem Bundit, de azt hiszem az intim szférámba keveseket engedek be, legyek bármilyen extrovertált. Megsimítok én bárkit, beszélek én bárkivel, sőt még puszit is adok, de az összeolvadás a karjukban, bizony kevesekkel megy. Először azt gondoltam bennem van a hiba, ami mondjuk ma sem kizárt, aztán továbbvittem ezt a gondolatmenetet. Számomra semmitmondó az idegen emberek ölelése, mert ha nem vagyok benne én magam, lelkem minden rezdülésével, akkor olyan mintha nem is történne meg, olyan, mint egy színpadi csók, képileg látom, de szívvel nem érzem. Lehet, hogy szegényebb lesz sok ember az ölelésem nélkül, lehet konzervatív vagyok, de azt gondolom, akit megölelek azt lelkem minden rezdülésemmel, teljes odaadásommal teszem és nekem ez a fontos. Miért foglalkoztat ez a téma mostanság, mert a mi kis szeretetgombócunk, gyermeki létének minden bájával ölelget. Azt senkinek nem kell ecsetelnem, milyen könnyet fakasztó jó érzés, amikor apró, párnás, puha kezek fonják körül a nyakam. Nade ded, most kezdi ezt kampányszerűen csinálni, bár lehet csak a féltékenység beszél belőlem. :) Séta közben, ha meglát egy kisgyermeket, elengedi kezem, rohan felé kitárt karokkal, vigyorogva, kiabálva, hogy szereti és öleli is. Az arcokon először leginkább döbbenetet látok, majd a szülők részéről kényszeredett mosolyt, mert nem vagyunk ehhez szokva, sőt semmilyen érzelemnyilvántáshoz nem vagyunk szokva. A gyerekeket pedig még nem rontottuk el, nekik még zsigerből jön minden érzelemmegnyilvánulás, ahogy az ölelés is. Természetéből fakad Szonjának is, hogy ha hozzánk ismerős felnőtt érkezik, rögtön "lecsücsülteti" a szőnyegre, mászik is az ölébe és fonja kis mancsait a nyakára. Ő valóban ingyen ölel, nincsenek elvárásai, minden úgy jó neki, ahogy van, milyen kár, hogy nekünk felnőtteknek már nem ez a természetes.