2010. július 21., szerda

Ikerlelkek



Nem vagyok a toppon és tudom, hogy ha én nem vagyok a toppon, akkor a gyerekkori barátnőm sem, egyformák vagyunk, na nem belsőleg, hanem az életünk. Épp azon gondolkodtam, hogy mi lehet vele/velük, amikor csörgött a telefonom, rá sem kelett néznem, tudtam, hogy azt írja ki Mártusom. Hazajöttek, eljönnének, mikor lenne jó? Mondtam, hogy most, most nagyon jó lenne. Jöttek is. 6óra van közöttünk, együtt jöttünk erre a keserédes világra. Egy utcában nőttünk fel, egy suliba jártunk, mindenütt ott volt, ahol én. Külsőlg ég és föld vagyunk, én a masszív nagy és erős, ő a kicsi, gyámoluitásra szoruló. Aztán elsodort az élet, fizikálisan, de lélekben mindig velem volt, először külföldön élt, majd Pesten, kereste a párját, nehezen lelte, ő volt az esküvői tanúm, ismeri minden titkomat, még azt is, amit Bundi sem, mindig mellettem áll, mindig mellette állok. A kudarcok során is mellettem volt, felszedett a padlóról, hogy velem örülhessen az uh-on, ahol együtt sirtunk, talán akkor döntötte el, ő is sszeretne anya lenni. A sors ismét segtett, megszületett Szonja, majd hat hónappal később az ő Blankája. Most készülnek a második babára, Kira 2 hónapos, szóval remélem a sor most is segít nekünk. Néztük a lányainkat a nagy és erős, határozott Szonját és a törékeny, gyámolításra szoruló Blankát. Ahogy egymást ölelik, újraéltük a lányainkban a gyerekkorunkat. Tudjuk, hogy jó barátok lesznek, ha csak felannyira jók mint mi, akkor már elmondhatják, vannak igaz barátaik. Nem tudom megfogalmazni mit jelent nekem Mártus, aki mindig tudja mit kellene tennem, ahogy én is neki mit. Akire bármikor rábíznám az életem, ha arról lenne szó..kevés igazi barátom van.. és ő az egyetlen aki előtt nyitott könyv vagyok..olykor fehér, néhol maszatos lapokkal, megkopott betűkkel, vidámsággal, könnyekkel, tragédiákkal, happy enddel, titkokkal, szégyennel, becsapással, élettel. Hálás vagyok minden átbeszélgetett éjszakáért, kalandokért amibe belevittem, a józanságáért amivel megmentett az őrültségektől.
Nézem a két képet, mi és a lányaink, féltett kincs ez számomra, óvom, védem ezt a barátságot, remélem az utódaink is ezt teszik majd. Köszönöm az életnek, hogy egymás mellé sodort minket, s remélem nagymamákként, majd együtt vigyáztuk az unokákra, amíg a csajaink átdumálják az éjszakát...

1 megjegyzés:

Edina írta...

Megríkattál!!!! Lányok csodaszépek. Puszi.H-S. Edina