2011. szeptember 24., szombat

Elbocsájtó szép üzenet és egyebek...



Tegnap délelőtt megkaptuk végre, Szonját 1.5 hét után a húgával egyetemben gyógyultnak nyilvánította a doktornénink. A kis hölgy azonban nem volt túl boldog attól, hogy megkapta a passzust, hétfőn mehet az óvodába. Rögtön előadta magánszámát, gatya térdig fel, miszerint a lábán lévő 5mm-es felületi horzsolás, szerinte halálos, de ha az nem is, mindenképpen annyira beteg, hogy ne mehessen óvodába. Jó öreg doktornénink közölte vele, hogy oké, de mivel ennyire nagyon beteg, akkor se kinti vihánca, se roller, de legfőképpen trambulin nem. Mintegy varázsütésre meggyógyult a delikvens és egy zsiráfos matricával kiviharzott a rendelőből. Azért itthon miután megtudta, hogy még 3-at alszunk az óvodáig imitált először egy rollerrel elesést, egy égési és egy szúrási sebet. Mivel senki szíve nem szakadt meg, így feladta az önjelölt survivor szerepet és belenyugodva sorsába elvonult játszani. Egyébként mostanában, na jó pontosan onnantól kezdve, hogy hazaért a Zapjuk, konkrétan több órás csúszásban leledzünk. Effektíve ma pl fél3-kor volt ebéd és még alszanak mindketten, ami ma nem gond, mert estére vendégeket várunk, de ennek azért holnap délután nem igazán örülnék.
KicsiKira is jól van, kizárólag az apja szívhatja az orrát, neki vigyázzállásban megáll és még a fejét is hátraveti, nekem meg meg olyan érzésem van minden egyes orrszívózáskor, mintha egy grizzlyvel birkóznék. CSakis apadörmögő hangára alszik el ésatöbbiésatöbbi. Apja felhozta neki, az anno még Szonjának készült hintakacsát, így most az a szórakozása, hogy arra áll rá és hintázik, az esési esély kb. akkora, mint az, hogy 280 fölött marad az euro. Mivel mostanában minden magával hurcibál és el nem engedi, hanem zuhanásnál kifordítja a kezét, így frankón le van horzsolva a kis pufifánk kézfeje.
A szobafogság után alig tudom őket beterelni, ami pedig roppant előnyös lenne, ugyanis a Zapjuk becsípődött derékkal szigeteli kivülről a házat, itt a becsípődött derékkal természetesen a gyorsaságot szeretném modellezni. Szóval a mai akció, pár (11) széttördelt hungarocell, ragasztó a frissen mosott ruhákra, házikóépítés szintén hungarocellből és annak meghordása homokkal, kinevezése medencének, duóban fetrengés. Trambulinból ki-be, létrára le-föl. Nagyanyó és zsebkendő elől menekülés, fúrás-faragás. Építőkockákkal a teljes udvar felszórása (esik a hó). Majd bizonyítván, hogy tényleg esik, egymás hajába hungarocelmorzsolás. 40-es cipőben versenyfutás. Asszem' ennyi, ami úgy hirtelen az eszembe jut. Szóval most naaaaagyon várom az esti vendégeskedést, főleg, hogy addigra a két kis ördögfiókám is kellően feltöltődik.

Jham, előző poszthoz: péntek reggel hívott, a macifiú or fiókvezető, hogy elnézést, hogy tegnap nem hívott (hökk), de nem dolgozott (ehhez nekem mi közöm?), de midnen rendben a számlával (ezt már tudom, mert sms-t kaptam). Szép hétvégét és csókcsókcsók (pirul és hökkhökkhökk). A zuram meg közölte, hogy mostantól ő jár a 3betűsbe :)

Mivel most ez egy elég mindentbele post lett, pár arányköpés a végére, csak hogy végigolvassátok az utcsón kb. 5 percet
fetrengtem :

"Aaanyaaaa Kira ellopta a cukorkámat, Úr Isten, KIRABOLTAK!"

***

Reggel kiegyezünk, hogy jöhet szoknyában, ha harisnyát vesz, fel is húzza, de elfordul a lábfeje:
"Rosszul kunkorodik."

***

Lagzi Lajcsit látja meg a tv-ben:
"Nézd, Apa!" :D

***

"Nekem nyuszis kakaót kell innom, az nem kapargálja belülről a pocakom."

***

Kukoricát készülünk főzni:
"Anya, én levetkőztetném a kukoricát."

***

Óvónéni mesélte:

-Szonja, tudom, hogy hallasz!
- "De akkor se hallok."

- Miért nem eszed a levest?
- "Csip és kész."

- Leülnél mellén énekelni?
- "Neeem, én felállva szeretek énekelni."

- "Képzeld óvónéni az én testvérem Kirababa, majdnem beszél."

***

"Kira testvérem kilopta a házamból az édes babám, így most pörköltet csinálok belőle. "

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Imádom a "Best of Szonját" ...
Jó, hogy leírod ezeket. Milyen jó lesz nekik majd felnőttként ezt olvasni !!

pussz
Eliana

Lili írta...

Nekem is eszembe jutott már, hogy itt ül 20 évesen és googlizza,hogy ki volt az a Lagzi Lajcsi:)

Tervem, hogy meg fogják kapni a komplett blogot bekötött formában, majd azzal menőznek, tudod mit csináltál 2001. szeptember 24.-én, neeem,én tudom várjál kikeresem és megmondom :)