Emlékszem, amikor legelőször léptem át a suli kapuját, megszeppent kis vöröske voltam, szemüvegben, tele gátlásokkal. Aztán szépen lassan kinyíltam és velem együtt a szám, s ez által a gondolataim. Vezéregyéniség lettem, a mindent megmondó, megmagyarázó és tudó. A főkolompos. Aztán ott volt ő, mint egy kis riadt nyuszi, törékeny alkattal, cicanadrágban, szöszkén jó egy fejjel alacsonyabban, mint én. Nem mert és nem is tudott feloldódni, ezért hát felkaroltam és húztam magammal. Véd és dacszövetséggé váltunk, 8 éven át. A kapocs olyan erős volt, hogy nem szűnt meg a középiskolában sem, hiába másfelé vitt az utunk. Sokszor elcsaltam bulizni, s mindig tudtam, ha neki azt mondom nyolcra érte megyek, 9 előtt tuti nem készült el, ezért már előre beleszámoltam azt a plusz órácskát. Sokat ültünk nála, mert gyakran beteg volt, asztmás, ittuk a forró teát, ami nekem borzalmas volt, felkucorodtunk az ágyra és megváltottuk a világot. Aztán gondolt egy merészet és külföldre ment, én meg egy még merészebbet és férjhez. :) Sok-sok év után költözött újra haza, Budapestre. Emlékszem ő volt velem Szonjával ultrahangon és teljesen komolyan vigasztalt, mert kicsit megviselt, hogy nem kisfiam születik, konkrétan bőgtem a buszmegállóban. Szerencsére gyorsan meggyőzött. Én teszteltem le a A pasit, és én tudtam meg ne is olyan sokkal később, hogy ő is babát vár. Lánya lett, neki is, kicsi szöszke, amilyen ő is volt, Szonja 5 hónappal és jó egy fejjel nagyobb nála. Ahogy elnéztük őket a minap, mindketten egyszerre mosolyogtunk, Szonja a kisfőnök, aki viszi mindenfelé a kis csendes Blankát. Pont, mint sok-sok éve mi ketten. Sokan azt mondják, hogy az igazi barátságok gyermekkorban köttetnek és tényleg, vannak olyan szálak, amik csak akkor lehetnek egyre erősebbek az évek során, ha egészen pici gombolyagból születnek. Nyitott könyvek vagyunk, mindössze hat óra van közöttünk és azt hiszem már ott anyáink szülőágyánál megszületett közöttünk ez a gombolyag. Remélem tovább adjuk a lányainknak, mert mindenkinek kell egy tükör, aki mindent lát és tud, aki mindig objektív velünk, akkor is ha az éppen rohadtul fáj. Az élet mindent elrendez, én hiszem és tudom, jövő ilyenkor már egy 4. kis földlakó is társul hozzájuk, elrendezték odafönt, mert nehogy már Kirának ne jusson a folytonosságból, április végén érkezik. Drága barátnőm nagyon vágyik egy kisfiúra, de mondtam neki, semmi baj, majd én vigasztallak, tudod ahogy Te, a legnagyobb érve az volt a nagy bánatomra, hogy egy kislány milyen szépen lehet öltöztetni és biztosan az én loknijaim örökli, azt hiszem ezen a ponton röhögtem el magam. Szeretem, leginkább azt, hogy nincs az a tér és idő, amit ne tudnánk átugrani...mert ez a legszebb talán a mi barátságunkban...a folytonosság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése