Még mielőtt azt vizualizálnátok, hogy Bundival társastáncon koptatjuk a parkettet, kiábrándítóan közlöm, hogy a partnerem Szonjalány. Az a helyzet, hogy elérkezettnek láttam az időt, hogy gyermekemet bevezessen a művészetek világába, hogy ne internetes színezőn és mizun kelljen felnőnie. Gondoltam december lévén még poros kisvárosunkban is akad némi adventi ráhangolódás, valószínűleg nem lesz tömegnyomor és talán-talán tetszeni fog neki és elkapja az alkotás gépszíja, ami egyébként is elkapja ha fal- és ablakfirkálásról van szó. Szóval a hangzatos Karácsonyi Kavalkád nevű népi összesen vettünk részt és bevallom buli volt, jóó nagy buli. Gyermekem teljes egojával minden népi művészete ki akart próbálni, gondoltam magamban ha anyád kézügyetlenségét örökölted, akkor neked annyi, mint Sanyi lónak a Bakterházban. bevallom meglepett, félig kilógó Pimpa nyelvvel, (bocs most ilyen idétlen hasonlatok ugranak be)készítette a csuhéangyalt, festette a textilképet (képen), készült a tobozangyal és a szívecskés dobozra is mi más, csakis angyalszárnyak. Gondolom senkit nem lep meg ama kijelentésem, hogy most ilyen angyali táborban leledzik, a viselkedésileg kissé ördögi lányom. Mélységesen felháborodott, amikor nem engedtem 2mm-es gyöngyöt szőni, féltvén az alapanyagot, valamit a Tiffany üvegestől is ellapátoltam. Summa-summárum ebédre értünk haza, én pedig büszkén döngettem a mellem, hogy né' má' jönnek itt elő a hagyományszeretetek. Nagyon élvezte, másnap is menni akart angyalozni. Na a gyors siker babérjait learatva gondoltam, hogy akkor üssük a vasat amíg meleg és menjünk kóruskoncertre. Zseniális ötletemen felbuzdulva neki is vágtunk. Az akusztika csodálatos, volt közös éneklés, gyertyagyújtás, egy szóval szép és meghitt volt. Egy pöppetnyi problémával, úgy a 40. percnél volt egy "kis" holtpont. Egy zongoraművet adtak elő, színesítvén a kórusműveket, meg mondom őszintén én egy jó darabig azzal voltam elfoglalva, hogyan lehet, úgy négykezest játszani, hogy kb fél percenként ütnek le egy billentyűt. Ebben a határszünetben csilingelt fel az én drágám őszinte véleménye, miszerint: "Anya én inkább hazamennék!"- mindez a templom gyönyörű akusztikájába. Khmmm. az elkövetkezendő időszak egyrészt azzal telt, hogy ugyan magyarázzam már el, hogy lehet egyszerre a jászolban, a kereszten és fejünk fölött is egyszerre Jézus. Megmondom őszintén ekkor már annak örültem volna leginkább ha ő is édesdeden elalszik, mint a mellettünk lévő kislány, de ebben megakadályozta, hogy olyan hideg volt, hogy látszott a szuszogásunk. A helyzetet azt húzta a kiscsajnál pozitívba, hogy egyrészt a kedvenc óvónéni is énekelt, valamint kifelé mindenki mézeskalácsot kapott. :) Én a kis allűrök ellenére kellően karácsonyi hangulatba kerültem még az elsőfokú fagyás ellenére is, hiszen banális, de tényleg fűt az emberi szeretet. Összegezve, élvezem, hogy már akkora és érti, hogy milyen jó együtt lenni másokkal, közös célért, közös szeretetben, közösen alkotni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése