2012. június 21., csütörtök

Hát szeretem én a meleget...

de az olyan időjárást, amiben még a tevének is lebiggyed a púpja, hát az már nem nekem való. Úgyhogy most megörökítem, hogy tegnap délután kettőkor a kinti hőmérőnk az ablakban 44.1 fokot mutatott. Leginkább hajnal 4-kor tudunk normálisan aludni, ugyanis akkor hűl le annyira a levegő kint, hogy minden ajtót-ablakot kinyitva, nem a saját verejtékünkben fürdünk. A lakásban kellemes 30 fok uralkodik napközben, teljes sötétítés és két ventilátor mellett, amiből az egyik folyamatosan foglalt, mert az egyetlen szőrös egyedünk az alatt hűti magát. Jelzem szeretem a nyarat, de azt gondolom, hogy ez már nem embernek való. Ráadásul az a k.....medence teljesen kimúlt, addig szidtam még beledöglött, holnap jön az új tesója és ígérem, hogy még meg is simizem, csak végre tudjunk fürdeni. A napot bent töltjük, mert a csajok nem alszanak délután, és mivel leghamarabb 8 körül mehetnénk ki este, akkor meg már nyűgösek. Reggel szintén nem tudunk kimenni, mert az éjszakai hánykolódásnak és költözésnek köszönhetően, sokáig alszanak. Én múlt éjjel indítottam a saját ágyamban, ahová először Kira csatlakozott, majd Szonja, én meg keresztbedőltem a lábuknál, majd átvándoroltam a gyerekszobába. Abba egyébként nem merek belegondolni, hogy mi van azokkal akik panelban laknak, netalántán még hely sincs rohangászni. A bezártságnak köszönhetően a motor már bent van és most ráéreztek a közös szerepjáték nagyszerű voltára is. Mivel (még) Szonja az irányító, ezért Kirának legtöbbször az ovis vagy sulis szerep jut, de roppant büszkén vonul fel s alá egy szál bugyiban és Micimackós hátizsákban. A szobatisztasággal csúcsszuper, a bilit nem használja, ügyesen megy a wc-re és intézi az ügyeit. Szóval a napjaink leginkább a folyamatos oxigén és széndioxid cserén alapul, annál többre nem vagyunk képesek, mint, hogy lélegezzünk. Ma reggel kimerészkedtem a piacra egy kis zöldségért-gyümölcsért, amilyen a formám mezítláb jöttem haza, mert szétment a papucsom, szóval vicces látványt nyújthattam, amint bandukolok hazafelé a macitalpaimon. Mivel holnapig a beach ideiglenesen a fürdőszobában üzemel, mehetek vizet engedni, reménykedve abban, hogy azért csak alábbhagy már ez az egész. Azért gondoljatok csak bele, Bundiék napkollektorokat szerelnek....nem hiszem, hogy bárki is cserélne velük, de a jövő héten már ő is érkezik...meg a sógornőm is..addig meg iszunk, napi 8-10 liter ásványvizet...kipárologtatjuk vazzeg :o)

4 megjegyzés:

Hencsi írta...

Mikor látogathatunk meg titeket?Ha ti már nem akartok jönni,akkor kénytelenek leszünk mi menni :) Legalább nálatok medence is lesz,nálunk egy árva kiskád a beach...

Névtelen írta...

Émmeg aszondom tetőtér...

Tudunk élni, vazze ! :o))

eli

Lili írta...

Hencsikém, jöhettek amikor van kedvetek, előre láthatólag mi itthon vagyunk, akár holnap is vagy hétvégén, Jövő hét elején, amikor Nektek jó!!!De mehetünk mi is ha gondoljátok.

Eli, akkor hozzád megyünk túlélőtáborba:)

Zsuzsi írta...

A panel valami fenomenális!!! Ha bírod a meleget. De én pl nem nagyon, úgyhogy marad a szenvedés. :)) De nem baj, a munkahelyen van klíma. Elvileg. Gyakorlatilag most is tárva-nyitva vannak az ablakok, mert költséghatékonyság címén alig fúj valamit. Így inkább nem használjuk. De 1 perc és megyek haza!!! :)))

Zsu