Pár napja már érlelődik bennem...

ez a bejegyzés. Rágom-rágom, de lenyelni nem tudom, így most lehet olykor keszekusza, de mélyről jövő gondolatokkal most ki kell adjam magamból. Mert, amíg nincs kint, addig szorongat, addig ott az a gombóc a torkomban és az is tapasztalat, hogy bevonzza a hasonló eseményeket. Egy véletlen folytán csöppentem egy beszélgetésbe a hálón, a téma az abortusztabletta volt, én nem szeretek politizálni, de most jöttek nálam azok a késztetések, hogy ki kell adni magamból. Aztán már nem irigyeltem a a képviselő urat. Mentegetőzött, biológiáról és kémiáról értekezett. Ami mégis a legjobban tetszett, hogy egy tinilány leiskolázta. Egy olyan tinilány, akiből nagyon kevés van ma, akibe megvannak az alapvető értékek és legelsősorban az élet tisztelete. Hazánkban naponta 145 nő szakíttatja meg a terhességét. Persze, tudom, hogy van az a helyzet, amikor egyszerűen nincs más megoldás, de biztos, hogy nem 145 ilyen eset van naponta. Tudom azt is, hogy én sarkalatos vagyok ebben a témában, hiszen én azok táborába tartozom, aki mindent megtett azért, hogy szülessen gyermeke és ebből adódóan sok-sok olyan emberrel találkozott, aki ezt hasonlóképpen érzi. Számomra az élet, az ember a fogantatással kezdődik és nem ama bizonyos 12. héttel, vallom, hogy egyetlen pici lélek sem magától kéri, hogy megszülessen, ettől fogva joga van élni. Mi a problémám igazából a képviselő úrral, sok, többek között az, hogy ledegradálta az anyaságot, mert szerinte az az én rögeszmém, hogy az anyaság a nők életfeladata, szerinte sokkal inkább a karrier. Kérdem én, a tinik, akiknek egy része számomra felelőtlen és éretlen döntéseket hoz, nem válnak-e még könnyelműbbé azzal, hogy bevesz 1-2 pirulát és oldódik a probléma. Jelzem a tinianyákról az a véleménye a házban ülőnek, hogy olyan ma Mo-on nincs, hogy 15 évesen 2 gyerekes anya, meg is invitáltam ide, hogy bemutassam neki a nem létezőt, de szerinte csak túlzásokba esem. Mert nálunk ez van a megélhetés forrása a gyerekért járó szociális támogatás, a 2. generáció nő úgy fel, hogy példaként azt látja a megélhetés módja a segély és a gyerekszülés. Magyar mentalitás a szememben az, hogy soha nem a prevencióra fektetik a hangsúlyt itt sem, hanem a gyors és minél fájdalommentesebb tűzoltásra. Nem értem azt sem, hogy miért nem lehet örökbe adni a nem várt babákat születésük után, persze ezt is megmagyarázta nekem politikusunk, hogy az már milyen, sokkal jobb ha meg sem születik. Kérdem én, egy pár, aki szeretetben, szívében megszületve sajátjaként nevelné a gyermekét, már nem igazi szülő, már más mércével mérik? Egy percig nem volt kérdés nálunk sem, hogy ha nem születhet gyermekünk, akkor mi is ezt az utat választjuk és nem érezném ettől egy árnyalattal sem kevésbé szülőnek magam. Tudom, hogy egyszer majd a lányaimmal is beszélnem kell erről és remélem, hogy addigra ők is megértik majd, hogy az élet szent, éppen annyira az anyaméhben, mint azon kívül. Van valami mélységes szomorúság bennem ezzel az egésszel kapcsolatban, tudom, hogy sokan kerülhetnek nehéz helyzetbe egy nem várt terhesség kapcsán, de itt kellene súlyozni és segíteni, támogatni abban, hogy ha egy mód van rá megszülethessen a gyermek. Annyi mindenben tudunk okosak lenni, a kicsi életek felett pedig struccpolitikát folytat fejlődő társadalmunk. Akkor még nem is meséltem a "mellékzöngékről", hogy mennyire régen várnak a barátomék arra, hogy örökbe fogadhassanak egy babát, hogy egy kedves ismerősöm több, mint 3 hete kórházban van várva, hogy végre megnyugodhasson és azt mondhassa ki tudja hordani lombikbabáját. Néha lassítani kellene egy pillanatra és végiggondolni mi és miért fontosabb. Higgyétek el nem várom, hogy bőszen bólogassatok nekem és nem ítélem el azt sem ha valakinek úgy hozta az élet, hogy nem vállalhatta a babáját. Én csak a minket követő generációkat féltem, féltem a fiatalokat, hogy nekik már az lesz az elfogadott, hogy ez egy szükséges rossz, hogy hoppá terhes lettem, uzsgyi gyorsan vetessük el, elborzaszt ez a tudat. Nekünk anyáknak a felelősségünk az is, hogy ez ne így legyen...közben meg ambivalensen azt érzem, hogy valami nagyon rossz felé evezünk és nem hiszem, hogy ezzel a többfelé evezéssel el lehet érni a partot....Van még bennem sok-sok gondolat, tudom bennetek is, ha késztetést éreztek beszéljünk róla...engem nagyon érdekel, Ti, hogy látjátok...