2013. február 23., szombat

Amikor anya szive nagyot dobban...

Olyan 1 hónapja kezdődött, Szonja az egyik délután a kezembe nyomott egy nevére szóló cetlit, miszerint a modellezők  rajzversenyt hirdettek, "Vonatozzunk" címmel. Nem vagyok büszke rá, de azzal a lendülettel bedobtam a cetlit a szekrénybe és el is felejtkeztem róla. Aztán egyik nap kérdezte óvónéni, hogy kész-e a vonat, én meg csak pislogtam, mint béka a miskolci kocsonyába. Aztán megígértük, hogy reggel visszük, mint utolsó határidőt a postai feladás napját. Aznap délután Szonját elkapta a szapora, de ő nagyon szeret rajzolni, mindenhová, bármikor, igen az összes helyiségünk, ami nem csempézett viseli rajzmániáját. Akárhogy is faragtuk azonban a családfánkat, sehol-senki nem volt tehetséges a ceruzaforgatásban, ő emellett még kreatív is. Mivel másnap is beteg volt, így mert megígértem, én vittem fel a rajzot az oviba. Aztán elfelejtettem az egészet, egészen szerdáig, amikor is felhívott óvónéni, lediktált egy számot és közölte, hogy hívjam fel és mondjam, én vagyok Garami Szonja anyukája, még viccelődtem is, hogy mi az meguntátok a csöppöm és kirúgtok. A vonal másik végén egy fiatalember közölte, hogy díjazott lett a lányom és ma tudom a stílusos a vonat lenne, de mi felbuszoztunk Miskolcra. Kaptunk tiszteletjegyet és mondta az elnök, hogy kifelé menet keressük meg. Mondtam oké, akkor megkeressük a rajzot, csak vigyorgott, hogy nem lesz nehéz. Elvarázsolódtunk a szebbnél szebb modellek láttán, egy gimi hatalmas termei voltak tele, elmosolyogtam a gyereklelkű apukákon, akik ecsettel porolták terepasztalon  pöfögő kincseiket. Elérzékenyültem a nagypapáktól, akik elhozták ide fiúunokáikat. Aztán egy kosárlabdapályára értünk, ahol a hatalmas falak a "pályaművekkel" voltak kitapétázva. Megláttam egy kiemelt részt a nyertesekkel, az ovis kategória 3. helyezettje az én kicsi kincsem, a legkisebb mind között. Meghatódtam na és annyira, de annyira büszke voltam rá, hogy csak szorongattam. Minden zavar nélkül megköszönte az ajándékokat, elsorolta, hány éves, honnan jött, miért tetszik neki a saját maga alkotta "szivárványvonat". Egyetlen nüansz volt, hiába no a gratuláló kézfogást még sosem gyakorolta, és nyújtott jobb kézre egy bal pacsit adott. :) Úgyhogy ez a mi napunk volt, vagyis az övé, minden úgy történt, ahogy szerette volna, mit nekünk, latyak, eső, igazi csajos napot tartottunk, Tőlem ez volt az ajándéka, de erről majd holnap! :)






3 megjegyzés:

julcsi írta...

Hatalmas gratuláció és puszi Szonjának!!!♥

gneke írta...

Nagyon szép rajz, gratulálok Szonjának és Neked is!

Névtelen írta...

Pár napig nem nézek be és mindjárt világrengető dolgok történnek :o)
Művésznőnek elismerésem és gratulációm -szüleinek úgyszintén.
puszmákok és éljenek a szivárványvonatok!!
Világbéke (ahogy Sicc mondaná :)
eli