2010. február 10., szerda

Jöhetne már valami jó, egy iciripicirit....

Komolyan mondom, néha azon agyalok, amit barátnőm is mondott, hogy tuti valami rabszolgahajcsár lehettem előző életemben, azért szívok most ennyit. Ma élő szemtanuja voltam egy jó kis tüzesetnek, amit a főnököm a másik oldalról nézett végig, naná, hogy épp kiküldetésben voltam az ellenkező irányban, mint kellett volna. A legszomorúbb, miközben a tűzoltók hajigálták kifelé a cuccot az égő boltból, a nem idén barnultak, szedték össze és futottak vele. 5 órán át könyörögtem egy dokinak, hogy jöjjön ki a betegekhez, mindkettő súlyos állapotba került ez idő alatt, bevitte őket a mentő, nincs hely a kórházban! Egyik ismerősöm 27 éves fia kómába esett, újraélesztés után, ennek ellenére átszállították egyik kórházból a másikba, úgy, hogy nem volt tele az oxigénpalack a lélegeztetéshez, kifogyott, mentőhelikopterrel szállították tovább a légzésleállás után. Két 80feletti összeverekedett ma az intézetben, nők és azon, hogy rászólt az egyik a másikra, hogy ebédnél ne fogdossa össze az összes kenyeret. Egyik kolléga igyekezett alámvágni, nehogy már jobban járjak anyagilag, mint ő, sikerült 24000 gomboltat le rólam havonta. Napi 15-en keresnek kopogtatócédula ügyben, legtöbbjüket 4 éve érdekelte ugyanennyire, az, hogy, hogy vagyok. Rohadtul unom már a gyomorforgató söpredéket, néhány felesküdött orvost, a tiszteletlenséget. Jó hazajönni, jó, hogy Szonja nem érti még ezt, jó, hogy azt sem tudja, hogy hőn szeretett nagynénje, Bundi nővére agyvérzést kapott, 3-4 kritikus nap jön, pókhálószerű vérzés, semmilyen központ nem sérült, 80% a teljes felépülési arány. Utálom az Isten játszó, időt jósoló orvosokat, hogy december óta gyomorideggel veszem fel a telefont, hogy minden rendben-e a szüleimmel, ahogy pereg a homokórán a gyorsan fogyó idő. Igen, ilyen is vagyok, hogy elönti a szar az agyam és jó lenne, hogyha már történne végre valami jó is, valami emberi és itt nem nagy dolgokra gondolok...Jó lenne már csak úgy lenni és nem a túlélésre játszani...jó lenne már ha felszabadulhatnék és élvezhetném azt amit minden nap kapok a gyerekeimtől....szóval állítsa meg valaki ezt a kulimászt, mert le akarok szállni!!!!

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Drága Lili, arra gondoltam miután elolvastam ezt a bejegyzést, hogy ezt kéne elovastatni a politikusokkal (meg még néhány másik blogot)de aztánmeg az jutott eszembe, hogy nem értenék... Szerintem el sem tudják képzelni, hogy mi van... Hülyéskedni szoktam ezzel, de nem vicc: sajnos ők tényleg egy másik dimenzióban vannak....
Nagyon nehéz az embernek még nullán is megtartani magát. Az optimizmusról már nem is beszélek.
Nagyon sajnálom azt is hogy bekrepált a fényképező... Szerettem a Tündérkirálylány képeit, mert az embernek jó kedve lett ha ránézett...
puszmákollak
eliana

Ingrid írta...

Ölellek!

Hencsi írta...

Kitartás Kedvesem!Tudod,a felhők között azért süt a nap.Valahol...
Pusszancs