2010. július 5., hétfő

Dolce vita Szonja módra







Azt hiszem a képek magukért beszélnek. Itt északon gyakorlatilag vasárnap volt az a nap, amire az idei nyár esett. Ki is használta a csibe jól. Első körben meg kell említsem, hogy megint megcsapott minket a természet erejének szele, ezúttal egy vihar formájában. Ami pár km-re innen iszonyatos pusztítást végzett, az itt nálunk egy erős nyári vihar volt, nem is sejtettük, amiről aztán értesültünk hamar, hiszen mindenhonnan szirénáztak a tűzoltóautók. Mondanom sem kell, a kis falvakban, jórészt idős özvegy emberek élnek, csekélyke nyugdíjból, sokuknak nem volt biztosítása. Akadozik a fólia, a szegőlécek és egyéb eszközök érkezése, rengeteg a munka és sajnos újra dörög az ég. A természet ismét megmutatta erejét. A csajok mindebből semmit nem vettek észre és én sem. Hála Bundásnak vasárnap regenerálódtam, kicsit tele volt már a hócipőm, igaz több részletben, de 1/4 10-ig aludtam, ezután elmentem a kölkökkel séta-motor kombóra, fagyizni, ezalatt a Zuram kiporszívózott és felmosott. Igen én is gondoltam arra, hogy beteg, de nem , egyszerűen hatott a szombat esti nagymonológom, hogy jól jönne egy kis segítség. Délután medencézni voltunk hivatalosak a bandacsajokhoz. Örömmel vettem tudomásul, hogy nem volt hiábavaló a bébiúszás, Szonja élvezettel szeli a habokat, sőt amikor kibukott az úszógumiból és alámerült, ügyesen vette a levegőt, nem volt krahácsolás. A legnehezebb feladatnak először az bizonyult, hogy meggyőzzük, hogy 75cm.es vízben, jó lenne úszógumiban maradni, illetve cafatokra ázás után kijönni a vízből. Édesen kiabálta, hogy "úszok én" :) Este jól megérdemelt flekkensütésre voltunk hivatalosak kerianyuhoz, teleettük magunkat és este 10-kor jöttünk haza. Kicsi Kira is megörvendeztetett bennünket, ugyanis édesdeden aludta végig a nap nagy részét a babakocsiban, csak a tehénnel került ismét konfliktusba.:) Ma már megint hétfő van, meg is éreztem én is...a tegnapi sziesztának és feltöltődésnek köszönhetően (kicsit) könnyebben vettem én is a nem akarok aludni (Szonja) és nonstop cicin akarok lógni, mert ha nem üvöltök (Kira) akadályokat.

1 megjegyzés:

Meske írta...

Ez igen, Szoni tud élni!!!! :)))
Aaaaaannyira naaagy már! és Kistündér arcú azokkal a csodás fürtökkel! :)
A legkisebbnek is puszi az arcára! :)