2011. szeptember 2., péntek

Renitens ovikezdő...



Nem vagyok a toppon, mondhatnám azt is, hogy anyukámmal közöltem, hogy én akkor most leroskadok ide és kisírom a bánatom az éterbe. Reggel lelkesen készült az oviba, kiegyeztünk, hogy igen jöhet pörgős szoknyába, harisnyával és naná, hogy egyik pár zártabb cipője sem jött rá, úgyhogy nagyon frankón nézett ki szoknyában és sportcipőben, dehát ha egyszer beígértem a szoknyát, akkor beígértem. Sikerült a zsákot is bevinnünk, aztán kérdezte az óvónő, hogy maradna-e ebéd utánig. Akart, így 3/4 1-re mentem érte. Beléptem, megkínált egy kávéval a játékkonyhából és ott is hagyott. Papirokat töltöttünk, majd elmondta óvónéni, hogy ebédnél nem ült meg a hátsóján bujkált az asztalok alatt, kint szívesen volt és felvette a pótóvónéni szerepet, ajtóban állt, hogy nem menjenek ki a többiek, akik éppen fejvesztve üvöltöttek. Kockázott, épített, beszélgetett, énekelt. Hétfőn már ott alszik. Kimentünk a mosdóba, majd a szekrénye előtt ülve elkezdett sírni, hogy nem akar hazajönni. Kicsaltam hintázni, még a zsarolást is bevetettem, hogy hazafelé eszünk egy fagyit. A kapunk kilépve (vonszolva) már zokogva üvöltött, hogy nehhheemm akhhharrok hazamenni, vissza akhhharok menni. Meg mondom őszintén se köpni-se nyelni nem tudtam próbáltam magam és őt is nyugtatni, hogy de látod, mindenki megy haza ectect. Hazáig ez a műsor ment meg-meg állva, hogy fhhhoooolyik az orrhhhom és vihhhsssza akhhharok menni. Kibuktam, több felvonásban is, egyrészt, hogy nem tudtam kezelni a hisztijét, mert nem fogadott el semmilyen általam felkínált variációt. Másrészt pedig, mert mindenki rajtunk röhögött, hogy az én gyerekem fordítva van bekötve. Nem beszélve arról a lélekmarásról, hogy bakker mekkora szaranya vagyok, hogy az én gyerekem már a 2. nap azon akad ki, hogy nehogy haza kelljen jönni a meleg családi fészekbe. Bakker talán nem is kötődik annyira, mint kellene, mit rontottam el, ezen kattogtam gondolatban. Be kell valljam, hogy a dühöm egy vadidegen nőn vezettem le, aki megkérdezte, hogy ugyan miért üvölt ennyire ez a gyerek, halkan odasziszegtem, hogy semmi köze hozzá. Megsemmisülve értünk haza, én mindenképp. Tudom, hogy Szonja nem kemény szabályokhoz kötött, tudom, hogy mindenen keresztülviszi az akaratát, ha azt helyesnek látja, akár csak én. Persze azt is tudom, hogy az óvoda feladata főként ez a szocializáció, a kompromisszum a tolerancia. Én ma mindháromból megbuktam, evvan. Tudom, tudom az se lenne jobb ha reggel üvöltve hagynám ott és egész nap azon agyalnék, hogy ugyan megvigasztalódott-e már. Azt is tudom, hogy visszanyalhat még ez a fagyi is. Azt viszont álmomban se gondoltam volna, hogy a hétvégén arra kell valami stratégiát kidolgoznom, hogy hogyan hozzam haza könnyek és üvöltés nélkül...szóval várom a segítséget, a visszajelzésket tőletek, talán még soha nem vártam ennyire...

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hidd el, hogy akármilyen szívszorító ez a helyzet, a másik véglet sokkal rosszabb. (hányásig bőgő, beléd kapaszkodó gyerek) Nagyon nagy dolog, hogy Szonja ennyire bízik benned, hiszen azért tud "elmenni", mert tudja, hogy érte fogsz menni. Örülj, hogy ennyire nyitott, barátkozó, "kerek". :)

Névtelen írta...

Tanácsot nem tudok adni de azért inkább jó ez a helyzet mint rossz szerintem.
Egyébként A. barátnőm szokta így fenyegetni a lányát annak idején: "lilla, ha ezt azonnal nem fejezed be, holnap nem mehetsz oviba!"
és ez mindig bevált... :)))

kitartás
Eliana

Barbara írta...

Lili, egyet értek az előttem szólóval, ha nem lenne benne még az az ősbizalom, ha nem lenne tökéletes a kötődés, ha bármi bizonytalanságot érezne a kis életében, benned, az otthoni fészekben, ha nem lenne olyan típus, aki ennyire szereti a társaságot, akkor a szoknyádon csüngene, és el nem engedne. Biztos tudod a kísérletet, drótanya, szőranya, igazi anya... melyiknek a kicsinyei a legfüggetlenebbek? Az IGAZIÉ!! Mint TE! Sok puszi, nagyon nehéz lehet most Neked, de gondolj ezekre! És ne ostorozd magad légy oly szíves, mert ha azt hallom, hogy szaranyának gondolod magad, először körberöhöglek, aztán jól elfenekellek!!

Névtelen írta...

Drága Lili!
Nekem is az jutott elsőre eszembe, hogy nagyon messze vagy a szar anyától!Inkább hiányzik neki a változatosság, a gyerekek társasága.És sajnos a fagyi tényleg visszanyalhat, amikor rá jön, hogy ez már mindig így lesz.Mi az iskolával játsszuk ezt most. Én örülök neki! Első nap sírdogált, a sarkon már én is. Pénteken meg már az volt a baj, hogy hétvégén miért nincs suli.
Ölelés
Katus

Névtelen írta...

Szia!
Hát én csak azt tudom mondani,h az én kislányom (2 éves),3 hete bölcsis, és imádja.Volt 2-3 nap a beszoktatás 2.hetén,h reggel sírt, éjszaka sírdogált,h anyaaaa.
De nagy kedvvel megy, és pl.tegnap délután mikor mentünk érte az apjával, ránk nézett, röhögött egyet, és nagy sikítások közt elfutott "A Ricsivel" játszani.Már messziről hallani a jókedvét :D
Én nagyon-nagyon boldog vagyok ettől.Neki jó, és az a lényeg.
Én mikor először otthagytam, 2 napig fel sem álltam a net mellől, h eltereljem a figyelmem, aztán jött a barangolás a városban, aztán bőgtem a fotóalbum felett.Kijelenthetem, túl vagyok rajta. :D Talán...
Nekem még nem jutott eszembe,h rosszul csináltam volna valamit, (úúúristeen)hanem az ellenkezője.A gondozónők is dícsérik, milyen víg kedélyű, talpraesett gyerek.Imádom.
Én meg megyek dolgozni...
szuzi

Dius írta...

Kedves Lili, ne szaranyázd le magad. Szonja talpraesett, önálló kislány, aki ráadásul a nyáron már nyaralt is nélküled, amit szintén zökkenőmentesen vett. "Várható" volt szerintem ez a fajta lelkesedés. :) Azt mondjuk nem gondolom, hogy nem lesz olyan sosem, hogy nem akar oviba menni, mert biztosan lesz.
Stratégia arra, hogy hogy hozd haza üvöltés nélkül? Nincs. Meg kell vele beszélned, hogy mikor mész érte, és amikor érte mész, akkor készülnie kell haza, mert akkor már "lejárt a munkaideje" is, meg otthon várja Kira is, meg egyáltalán. Elmondhatod neki nyugodtan, milyen rosszul esik neked, hogy sírva megy haza, pedig nagyon vártátok őt egész nap/délelőtt, hogy végre elmesélje miket csinált az oviban.
Esetleg, ha ez nem jön be, én kitalálnék valami apróságot minden napra, amivel motiválható. Mondjuk, hogy ő találhatja ki, hogy mi legyen a vacsora. Vagy apró kis meglepetést eldugni a párnája alá (matrica, ilyesmi), amit ha hazaér, meg is kereshet rögtön.
Gondolok rád. :)

Névtelen írta...

Szia Lili, vigyázz, mi pont így kezdtük: első nap sírás, másnaptól már ottevés, ottalvás, évközben: anya én legyek a legutolsó akit hazavisznek. (mondanom se kell én itthon fél 3tól tipródtam a kicsivel, hogy mikor mehetek a nagyért.) Aztán májustól minden este zokogás: én nem megyek oviba, anya hiányozni fogsz. Reggel fél órákat ültünk a padon ő zokogott, én befelé) Ésma este már sírt hogy holnap menni kell. Az óvónéni szerint neki ilyen későn jött le az egész... De higgyétek el ez is nagyon fáj ám, plusz egy idő után idegesítő is...Szurkolok nektek
Üdv

Bea

Lili írta...

KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!!!
Igazából utánagondolva, azt hiszem talán nem tudott szituációt váltani olyan hirtelen. Azóta sokat beszélgettünk, holnap főpróba:)