Tűzkeresztség

Na előre bocsátom, hogy amelyik röhögni mer, virtuálisan bokánrúgom. :)
Az egész még tegnap este kezdődött, fél 10-kor küldött egy sms-t Gyöngyi óvónéni, hogy alszok-e már, jahh. Felhívtam, mint kiderült, azért szólt, hogy változott a helyzet, nem lesz szülős beszoktatás, holnap reggel 8-ra vigyem és 10-kor mehetek érte. Wáááááá. Éjfélkor aludtam el és fél 5-kor már fent voltam és azon agonizáltam, hogy 3.5 fél óra és ott kell hagynom, ez kb. 10 perces időközönként, időlevonással ismételtem reggel 7-ig. Ekkor ébresztettem, legyűrte a kakaót és már öltözött is, sőőőt még az én cipőmet is beszállította, hogy menjünk már. Egész úton csacsogott, odaértünk, már vette is át a váltócipőt, majd kereste a masnis cicafej jelet a törölközőjének. Aztán belépve a Bóbita csoport ajtaján, kicsit visszahökkent, 3 kisfiú kánonban üvöltött, hogy anyaaaa, mindezt azt az igazi velőtrázó stílusban, hogy komolyan mondom még én is megijedtem. Olyan központi helyet foglaltak el, hogy az az 1-2 kislány aki az ablaknál sírdogált, már fel sem tűnt csak 2. pillantásra. Leült egy kisasztalhoz,másik 3 kislányhoz és rajzolni kezdett. Mondtam neki, hogy most elmegyek, de tízórai után itt leszek érte, csak annyit mondott, hogy jó. Még az ablakhoz odahozta Gabi dadus, hogy integessünk, na itt nagyon eltört a mécses....nekem, 5 perccel később már a boltban hullattam könnyeim a tejeszacskókra, miközben belülről ostoroztam magam, hogy "ne bőgj már te marha", de a marha az köztudottan bőg ugye. Hazajöttem, 1.5 óra alatt kb. 25x ellenőriztem, hogy tuti van-e a telefonomon térerő, ha netán hívnának és ugyanezen okból nem vettem le a cipőmet se, ha indulni kellene, sprintben 7 perc alatt vagyok az ovinál. Hááát két óra hossza még ilyen nehezen nem telt el az életemben. Csak úgy repültem be a csoportszoba ajtaján, ahol az első kérdése eléggé mellbevágott: "Miért jöttél értem?" Nya bakker...szóval evvan. A többiek egy része még mindig sírt, egy része mondókázott, ő meg éppen felmosott, sőt segitett a tízórais poharakat összepakolni, itt egy pillanatra azt hittem, hogy ez a Szonja, nem az a Szonja, akit én reggel otthagytam. Óvónéni szerint nagyon jól érezte magát, ismerkedett, főzőcskézett. Kisóvodás elmondása szerint szintén minden jó volt. Két számomra vicces történet volt, az egyik, hogy Szonja minden áron ki akart menni az udvarra játszani, és mikor mondta az óvónéni, hogy nem tudnak, mert sírnak a többiek, nem nagyon értette, hogy mi baja van a többieknek. A másik a mosdóban volt, mi itthon folyékony szappant használunk és a sima szappan igencsak csúszott a kezében, többször leesett a földre és még ott is csúszkált pár sort, vicces volt.
Igen, mindenkinek igaza volt, ez a nap csak nekem volt rémálom, meg szétszórt és ideges voltam, képet is már csak akkor jutott eszembe csinálni, amikor kijöttünk, úgyhogy ez az ovi kívülről. :) Holnap újra megyünk, én nyugodtabban és ami a legfontosabb, hogy ő még lelkesebben, mint ma...már most várja.