Az elmúlt pár nap....

Akinek már roppant mód hiányoztam, nyugodtan megnyugodhat és vehet mély levegőt, mert jelentem, terminátor üzemmódban visszatértem és most már maradok is, sőt sűrűsödöm, mint a szmog fölöttünk. Na az úgy volt, hogy kb . 1 órája legördült rólam egy nagy melónak a terhe, nem keveset éjszakáztam és idegbetegkedtem az elmúlt pár napban. A tegnap este volt a mélypont, amikor 10 könyvvel körbepakolásztam magam és csak lestem, hogy na most mi lesz. Mondjuk gyanús volt már délután, hogy ebből valami nagy gebasz lesz, mert úgy hoztam haza a könyvtárból a könyveket, bicajjal, hogy a hátsó könyvsúlyozás elrántott. Ami azért vicces, mert Bundi versenybicajával mentem, ami még hátsó kosárral is van nehezítve, bennem meg annyi rugalmasság van, mint Józsi bácsiba 5-6 Viagra után, úgyhogy vizualizáljátok azt a képet, amint a sinek mellett sasolok, hogy jön-e valaki, úgy csinálva, mint akinek olyan biciklitologatós kedve van, majd mikor szabad a pálya, lefektetem a bicót, a hátsó kosárban egy komplett papírgyűjtésnyi lexikonnal és átlépek rajta, mint valami döglött tehenen, majd kapnám fel a lábam közé fogva, de elhúzza a súly, utána meg már azért nem bírom felemelni, mert annyira röhögök. Aztán csak hazaérek, majd a leszállást is így abszolválom, röhögve lábközt döntött biciklivel. Szóval megküzdöttem ezzel a melóval na. :) A lányok persze nem könnyítették meg a helyzetem, mert naná, hogy ilyenkor kell mindenkinek minden, meg nyüszögés és társai, a fenti kép pillanatnyi idill egy Mickey egér játszótere erejéig, de megkezdtem a sorozatfelvételt ínségesebb időkre. Mostanában a bicó körül forog nálunk minden, ugyanis a nap netovábbja, hogy apjuknak kell bicóval menni a csajért és együtt gurulnak haza, közvetlenül az után, hogy megnézik mi újság kerianyu büféjében. Szóval így esett, hogy hétfőn tudtam meg, hogy kedden az oviban karácsonyi buláj, amire mint szmk tagot (ez a minden lében kanál anyukák fedőneve)engem is meghívtak. Talpig díszbe vágtam magam, meg a csibét, nagyon kis ügyes volt, és becsszó még ott is csak mosolyogtam, amikor az egyik kisfiú gyertyával a kezében mindössze egy betűt tévesztett, na de milyet, a béke gyertyája helyett azt mondta, én a béka vagyok! Vót ajándék, meg égig érő karácsonyfa, meg párás szem, meg Szonjaordítás, ugyanis elfelejtettem neki mondani, hogy én nem ám egész napos vendég leszek a csoportukban. Szóval addig ment minden flozzul, ment avers, az ajándékozás a vendéegeknek, a dal, amíg nem szedtem a pótyerkám, hogy akkor én gyönnék haza. Summa summárum, mivel az én hibám volt és én léptem bele a napi kis rutinba, hazahoztam, mert ez volt a kérés. Szerencsére ma már ment minden rutinszerűen, mondjuk az a 3 nap ami még hátravan már nem sokat oszt vagy szoroz. Mivel a határidő melótól hejde nagyon ráértem, felugrottam Miskócra gyógyszerért, meg a szomszéd dokinénihez a jó anyámmal, mert bekapott valami vírust, meg ha már úgyis nagyon ráérek voltam labor és röntgeneredményekért, voltam a főnöknél megbeszélni a mikorakarokvisszamennidolgozni témát, hát nem most. Na szóval kb ennyi és még persze sok más is, de majd jövök a többivel is.